Sorba rendezték a makedón királysírokat
2008. április 25. 11:00
Egy ókori görög sírban a kutatók legújabb vizsgálatai szerint az egykori uralkodó féltestvérét, egyben utódját helyezhették végső nyugalomra.
Korábban
A Pennsylvaniai Állami Egyetem ókori történelmi részlegének emeritus professzora, Eugene N. Borza szerint a kutatók akkor azt jelentették be, hogy a sírkamrába II. Fülöpöt, Nagy Sándor i.e. 336-ban meggyilkolt apját temették.
Az eredeti ásatásokat Manolisz Andronikosz, a Thesszaloniki Arisztotelész Egyetem 1992-ben elhunyt régésze vezette. Az általa vezetett kutatócsoport találta meg azt az egyszerű kőládát, az amelyből egy idősebb férfi, egy valamivel fiatalabb nő és egy újszülött maradványait emelték ki. A második sírban két kisebb kamra volt, és onnan egy fiatal nő és egy idősebb férfi maradványai kerültek elő. A harmadik sírban pedig egy fiatal férfi csontjai voltak. A nagyobb sírok arany-, ezüst tárgyakkal, elefántcsont faragványokkal és kerámiákkal illetve fém edényekkel voltak tele. Borza szerint a görögök hatalmas lelkesedéssel fogadták a szenzációs leleteket.
Elmondása szerint ő is azok között volt, akik elfogadták az érvelést, és csak később, a bizonyítékok részletes vizsgálata során kezdett el kételkedni. Felvette a kapcsolatot Olga Palagiával, az Athéni Egyetem művészettörténészével, hogy együtt elemezzék az ott talált leleteket. Ennek során aztán hamar kiderült, hogy a legkorábbi sírmellékletek i.e. 320-ból, azaz egy nemzedékkel Fülöp halála utánról származnak. A festmények és faragványok vizsgálata is ezt igazolta: azok ugyanis inkább a Sándor, mint a Fülöp korában kedvelt stílust képviselték.
Miután ezen aggályok felmerültek, a szakértők az ókori forrásokhoz fordultak, és azokban a korból csak egy hasonló temetkezést találtak: Nagy Sándor testvérét, és egyben utódját, III. Philipposz Arrhideuszt és feleségét Adea Eurydice királynőt temették el ekképpen. Ez egyben azt is jelenti, hogy a sírban talált tárgyak, a sisak, pajzs és ezüst korona eredetileg egytől-egyig Nagy Sándor tulajdonában lehettek. A férfi féltestvére ugyanis ezekhez a király halála után, hatalmát legitimálandó juthatott hozzá.
Ezzel párhuzamosan megállapították a többi sír lakójának kilétét is: a legrégibb kamra rejtheti II. Fülöpöt és fiatal feleségét, míg a hármas kamrában eltemetett tinédzser Nagy Sándor fia, az i.e. 310-ben meggyilkolt IV. Alexandrosz csontjait tartalmazhatja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- A legnagyobb titokban dolgozták ki a szovjet–német megnemtámadási szerződést
- Többször kényszerült száműzetésbe élete során Lev Trockij
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A kurszki csata veszteségeit már nem tudta kiheverni a német hadsereg
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.