Precedenst teremtett egy zsidó vagyontárgy visszaszolgáltatása
2009. április 3. 15:06 MTI
Bécs városa visszaszolgáltatta az örökösöknek azt a műtárgyat, amelyet egy német zsidó bankár 1934-ben kénytelen volt elárverezni. Az osztrák főváros ezzel a döntéssel precedenst teremtett.
Korábban
A városi tanács annak ellenére döntött úgy, hogy visszaszolgáltatja Herbert Gutmann örököseinek Hans Makart festő egyik alkotását, hogy az osztrák műtárgy-visszaszolgáltatási törvény csak az Ausztria Németország általi 1938-as annektálása és a Harmadik Birodalom 1945-ös háborús veresége közötti időszakra vonatkozik. A szóban forgó kép a "Pappenheim gróf halála" című, amelyet a Bécsi Múzeum 1968-ban vásárolt meg egy dán műkereskedőtől.
Herbert Gutmann a Dresdner Bank egyik társalapítójának, Eugen Gutmann-nak volt a fia. A nácik 1933-as hatalomra kerülése után kiszorították a bankszférából, ezért értékesítenie kellett műgyűjteményét és egyéb vagyontárgyait, majd 1936-ban Nagy-Britanniába emigrált.
Andreas Mailath-Pokorny, a bécsi városháza kulturális tanácsosa elmondta: az önkormányzat erkölcsi kötelességének érezte a törvénybeli időkorlát figyelmen kívül hagyását. Az örökösök közleményt adtak ki annak kapcsán, hogy Bécs a héten átadta nekik a festményt. "Reméljük, hogy a többi műtárgyat is, amely nagyapánké volt, és amelyeket keresünk, hamarosan visszaszolgáltatják a családnak" - írták.
Ausztria tavaly bejelentette, hogy következetesebbé akarja tenni az ország kárpótlási törvényeit, ezért olyan módon változtatják meg az elkobzott vagyontárgyakra vonatkozó szabályozást, hogy az már a Hitler 1933-as hatalomra kerülésétől 1945-ig terjedő időszakra vonatkozzon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap