Emberi ürülékkel datálták Észak-Amerika benépesítését
2008. április 7. 12:00
Észak-Amerika benépesítése tizennégyezer évvel ezelőtt kezdődött, egy évezreddel korábban, mint a tudósok eddig feltételezték.
Korábban
A régész szerint nem egészen világos, hogy kik is voltak ezek az emberek, mivel az oregoni barlangban csupán néhány tárgyat találtak, ami arra enged következtetni, hogy mindössze pár napig tartózkodhattak ott a kőkorszaki vándorok. A leletek között mindössze egy kőeszköz - egy kéziszerszám volt, amelyet feltehetően csontok csiszolására, esetleg szétzúzására alkalmazhattak.
"Nem állíthatjuk azt, hogy ezek az emberek egy meghatározott etnikai csoporthoz tartoztak. A vizsgálatok jelenlegi stádiumában csak az ismeretes, hogy feltehetően Szibériából, vagy Kelet-Ázsiából érkezhettek" - mutatott rá Dennis Jenkins. Bár a vizsgálatok még nem fejeződtek be, a leletekből következtetni lehet a kőkorszaki amerikaiak étrendjére: a barlangban mókuscsontokra, bölényszőrre, halpikkelyre, madaraktól és kutyáktól származó fehérjére, valamint fű- és napraforgó-maradványokra bukkantak.
Eske Willerslev, a Koppenhágai Egyetem őskori genetikai központjának igazgatója a megkövesedett ürülék korát 14300 évesre becsüli. Meggyőződése szerint ez az amerikaiaktól eddig nyert legidősebb DNS-minta.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap