Negyven előadás az őskoros konferencián
2009. március 31. 11:44
2009. március 19-21. között Kőszegen, a Jurisics Vár lovagtermében került sor az Őskoros Kutatók VI. Összejövetelére, amelyet a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat és a Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága rendezett, Farkas Csilla és Nagy Marcella (VaMMI), valamint Ilon Gábor (KÖSZ) szervezésében.
Korábban
A konferencia előadásai a „Nyersanyagok és kereskedelem” témakör köré csoportosultak. A nagy érdeklődésre jellemző, hogy az elhangzott mintegy 40 előadást csak nehezen lehetett három napba besűríteni. A résztvevők száma minden eddigit felülmúlóan magas volt, ez pedig lehetővé tette, hogy teljes keresztmetszetet kapjunk a hazai őskorkutatás helyzetéről, sőt a témának köszönhetően a társszakmák képviselői (például geológusok, malakológusok) is szép számban képviseltették magukat. A hazai szakembereken kívül jelen voltak romániai, szlovák, horvát, német, osztrák és amerikai kutatók is.
A konferencia fontos eseménye volt a magyar őskorkutatás egyik úttörője, báró Miske Kálmán emléktáblájának felavatása a család Chernel utcában levő egykori lakóházának falán. A Vármúzeumban most először volt együtt, egy kiállításon látható a velemi őskori településről származó egy arany és hat bronzkincs.
A találkozón meghatározták a következő összejövetel helyét és témáját: a téma kutatói legközelebb 2011-ben, Százhalombattán találkoznak, ahol a nemek, a család és a háztartás régészetéről várnak előadásokat a szervezők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap