Esőcsatornával védték az ókori királysírokat
2009. március 30. 11:19 MTI
A királysírokat védő esőcsatornát és kőfalat talált egyiptomi régészek egy csoportja Luxor közelében - számolt be róla az egyiptomi kulturális minisztérium.
Korábban
Az újbirodalom idején (i.e. 1569- i.e. 1081) épült vízelvezető csatorna és a kőfal célja az volt, hogy megelőzzék az esővíz behatolását a királysírokba. A minisztérium által kiadott közlemény szerint a régészek 2007-ben kezdték el az ásatásokat, kutatásuk központjában a Kairótól 700 kilométerre délre fekvő Királyok völgye állt.
Záhi Havvász, az Egyiptomi Legfelsőbb Régészeti Tanács vezetőjének beszámolója szerint az expedíció Merneptah és II. Ramszesz fáraók sírja között bukkant rá a csatornára, amely segített megelőzni a víz behatolását a völgyben lévő királysírokba. Ezen a helyen találtak rá egy kőfal maradványaira is, amelyet szintén azzal a céllal építettek, hogy meggátolják az esővíz befolyását a sírokba.
Az ásatások másik körzetében, Tutanhamon sírjától délre a régészek kis kőházakat találtak, elképzelések szerint ezekben őrizték a mumifikáláshoz szükséges anyagokat. A szakemberek egy kőbe vájt barlangra, és egy sor kunyhóra is rábukkantak - írja a közlemény. I. Szeti sírjától keletre pedig újabb vájatokat fedeztek fel, ami arra utalhat, hogy van egy másik temető is. Ez újabb kutatásokhoz vezethet a körzetben.
Faruk Hoszni kulturális miniszter szerint ezek a felfedezések akár az Újbirodalom korszakáról alkotott elgondolásokat is megváltoztathatják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.