Átépítik a horogkereszt alakú nyugdíjasotthont
2008. március 21. 17:00
Egy kaliforniai katonai bázis után egy alabamai nyugdíjasotthonról derült ki, hogy madártávlatból az egykori náci birodalom jelképére emlékeztet.
Korábban
A Wesley Acres metodista öregek otthona látszólag egy szokványos épület, repülőről nézve azonban kiderül, hogy alakja egy nagy szvasztikát formáz. Zsidó tiltakozás nyomán a nyugdíjasotthont tulajdonló szervezet közölte: fedett előcsarnokok hozzáépítésével megváltoztatják az épület formáját.
A most felfedezett épület |
Az alabamai Decaturban álló, kormány által támogatott nyugdíjasotthont - amely több mint száz kisjövedelmű idős embernek nyújt szállást és ellátást - az 1970-es években tervezték. Alakja miatt már korábban tiltakozott Howell Heflin, korábban elhunyt demokrata szenátor, ezután az amerikai lakásügyi és városfejlesztési minisztérium egymillió dollárt fordított az épület alakjának módosítására. A két újonnan épült szárny azonban nem fedte el a horogkereszt alakot, így most Segol tiltakozása nyomán újabb átalakítás következik.
Segol azt állítja, hogy az alabamai szvasztika a kaliforniai horogkereszt testvére, és mindkettő része egy kormány által finanszírozott összeesküvésnek a nácik tiszteletére. Az ABC internetes oldalának kommentelői tavaly "észveszejtőnek" nevezték, hogy a haditengerészet 600 ezer dollárt (110 millió forintnak megfelelő összeget) költ arra, hogy a barakk "politikailag korrektebbül nézzen ki", főleg miután az épület alakja 40 éven át senkit sem zavart. Mások azt írták: a komplexum nemcsak emlékeztet a horogkeresztre, hanem pontosan olyan, és ez nem lehet a véletlen műve.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap