Szakértők elemezték a lopott műkincsek jogait
2008. március 21. 11:00
Az elbirtokolt régészeti kincsekről tanácskoztak a hét elején két napon át a szakértők Athénben, az UNESCO által szervezett értekezleten.
Korábban
Francoise Riviere, az UNESCO kulturális igazgatóhelyettese szerint ezek a frízek egyenesen iskolapéldái az olyan elsőrendű műalkotásoknak, amelyekre semmilyen világos nemzetközi jogszabály nem vonatkozik, mivel gyakran a megszállás és a gyarmatosítás idején kerültek eredeti helyüktől távolra. Az 1970-ben aláírt és azóta 115 ország által ratifikált, a régiségek kereskedelmét szabályozó nemzetközi egyezmény életbe lépése után eltulajdonított műalkotások kérdése viszont inkább a büntetőjogra tartozik.
Elgin-márványok a British Múzeum raktárában |
A szakértők szerint azonban ez nem jelentheti azt, hogy kulturális kincseinek integritására hivatkozva bármely ország követelheti bármely mű visszaszolgáltatását. "A visszaszolgáltatáshoz megfelelő tudományos és infrastrukturális feltételeket kell biztosítani" - fejtette ki Christiane Tytgat, a brüsszeli Királyi Szépművészeti Múzeum volt vezetője. "Olyan Pandora szelencéjéről van szó, amelyet csak nagyon óvatosan szabad felnyitni - de nincs más választásunk, mivel a nemzeti identitás kérdése, és az, hogy mit kell részének tekinteni, mind erősebben jelentkezik" - összegezte a vitát Francoise Riviere.
A konferencia másik nagy témája a konfliktusövezetekből, például Irakból elrabolt műkincsek kérdése volt. "Tény, hogy a kultúra mind nagyobb értéket képvisel, egyre drágábban kelnek el a műkincsek, ezért fellendült az olyan övezetekből való csempészet, amelyekben megszűnt a törvény uralma" - mutatott rá Riviere asszony. A fosztogatás nemcsak az érintett országot károsítja, de múltjának fontos elemeit semmisítheti meg örökre - hangsúlyozták a felszólaló szakemberek, tudósok, utalva arra, hogy a műkincsrablók nem egyszer buldózerekkel teszik tönkre a lelőhelyeket.
A Bagdadi Múzeum 2003 áprilisában történt kirablásakor eltűnt 14 ezer műtárgy fele sem került elő, 4 ezer darabot külföldön azonosítottak - mondta el Matthew Bogdanos amerikai ezredes, aki a vizsgálatot vezeti. Irakban 12 ezer régészeti lelőhely őrzésére ma is csak 1400 őr áll rendelkezésre. Az iraki kulturális miniszter egyik tanácsadója a műkincsek illegális kereskedelme elleni erőteljesebb nemzetközi fellépést sürgetett, például azt, hogy azok bizonyítsák a műtárgyak törvényes eredetét, akik a birtokukba jutottak - Iraknak ugyanis nincs lehetősége a törvénytelen származás bizonyítására. Hasonló megközelítést szorgalmaztak a tanácskozáson megjelent afrikai szakértők is.
Sokan hangoztatták az egyértelmű nemzetközi szabályozás fontosságát, az érdekelt felek közötti közvetítés szükségességét és az ilyen műtárgyak iránti kereslet visszafogásának követelményét. Paolo Ferri olasz ügyész, aki elérte, hogy az amerikai Getty Múzeum visszaszolgáltasson Itáliának 42 antik műtárgyat, a múzeumokra gyakorolt nyomás fokozását javasolta, mert "bár van haladás, egyesek még vásárolnak kétes eredetű műkincseket". Ferri véleménye szerint nem elég a múzeumokkal foglalkozni, "a kereskedőkre is oda kell figyelni, mivel a jogi keret máig számtalan kibúvót hagy - ami elfogadhatatlan".
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.