Megtalálták Mozart ismeretlen portréját
2008. március 18. 12:00
Mozart hitelesnek tartott képét 1819-ben festették, a zeneszerző halála után 18 évvel. Egy mostani felfedezés azonban közelebb visz a géniusz eredeti arcvonásaihoz.
Korábban
A most talált kép Mozartot 1783-ban, 27 éves korában, egy fehér nyakú vörös kabátban ábrázolja, szürke hajjal, és elegánsan hegyes orral. A képet Cliff Eisen, a londoni King's College professzora hitelesítette, aki szerint ez lehet `a valaha talált legfontosabb Mozart-ábrázolás`.
Balra az 1819-es, míg jobbra a most talált portré |
A 48X35 centis olajfestményt 2005-ben egy amerikai gyűjtő vette meg Johann Lorenz Hagenauer, Mozart apjának egyik barátja leszármazottjától. A gyűjtő 2 millió fontot (körülbelül 670 millió forintot) fizetett a festményért. Az aukció katalógusa szerint a képet Joseph Hickel, az osztrák császári udvar festője készíthette.
Eisen szerint a dokumentumok is arról árulkodnak, hogy a kép Mozartot ábrázolja: egy 1782 szeptemberében írt levélből megtudhatjuk, hogy Wolfgang pontosan egy olyan vörös kabátra vágyott, mint amilyen a képen is látható. A kérés egyébként hamar teljesült: októberben egy másik levélben már megköszönte azt Martha Elisabeth von Waldstätten bárónőnek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.