Anschluss 70 - Erőpróba a Duna-medencében
2008. március 12. 15:00
Hetven éve, 1938. március 12-én német csapatok vonultak be Ausztriába, Adolf Hitler német kancellár még aznap kinyilvánította az állam Németországhoz való csatolását.
Korábban
A virágok háborúja
A hatalmát a harmincas évek második felére megszilárdító Hitler 1938-ra elérkezettnek látta az időt külpolitikai törekvéseinek megvalósítására. A Ruhr- és a Saar-vidék visszaszerzése mellett elsődleges célja a német nyelvterületek egységesítése volt, annak ellenére, hogy az I. világháborút lezáró versailles-i békeszerződés egyértelműen kimondta: Ausztria és Németország nem alkothat egységet.Az esemény feletti ellenőrzést elvesztő, kétségbeesett kancellár a szociáldemokratákat és a kommunistákat is "harcba szólította" a patriotizmus felélesztéséért és a függetlenség megőrzéséért. Március 13-ra népszavazást írt ki az ország önállóságának megőrzésére, a kedvező döntés reményében még a korhatárt is 24 évre emelte, hogy távol tartsa a náci ideológia iránt nagy számban elkötelezett fiatalokat.
A Wehrmacht 8. hadosztálya március 12-én reggel átlépte a határt, ellenállásba nem ütköztek, a fogadtatás inkább barátságosnak volt mondható. Sokan karlendítéssel és virágokkal várták a bevonulókat (innen a Blumenkrieg kifejezés), a legnagyobb ovációban azonban az "egykori határt" szülőfaluja, Braunau közelében átlépő Hitler részesült.
A hatalomátvétel zökkenőmentesen, mintegy két hét alatt végbe ment, persze ehhez az is kellett, hogy a nácik pillanatok alatt bebörtönözzenek több mint 70 ezer, a rendszerre veszélyt jelentő ellenzékit. A nagyhatalmak szorosan figyelemmel kísérték az Anschlusst (vagyis kerülték a beavatkozást), a folyamat az április 10-én megtartott (nyílt és nem titkos) népszavazással zárult, amelyen a szavazók 99,73 százaléka az egyesülés mellett voksolt.
Ausztria évekre elvesztette önállóságát, Ostmark néven lett a harmadik birodalom tartománya. Csak 1945-ben lett újra független, teljes szuverenitását pedig csak az 1955-ös alaptörvény elfogadása után nyerte vissza.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap