Összevesztek a borostyánszoba kutatói
2008. március 4. 16:00
Abbamaradt a két tonna náci aranyat és a borostyánszobát rejtő titokzatos barlang feltárása: a projektben résztvevő kincsvadászok ugyanis összevesztek a kutatás mikéntjén.
Korábban
Ez így, ebben a formában |
Kezdetben a helyi polgármester is lelkesedett az akció iránt, és nemrég elkezdődtek az ásási munkálatok. Azok azonban a bombáktól és csapdáktól való félelem miatt eddig igen lassan haladtak, és ma kutatás vezetőinek sikerült összeveszni azon, hogy hol és milyen mélységben érdemes ásni, így a polgármester megvonta az engedélyt a helyszínen dolgozó munkásoktól.
Ha ez nem lenne elég, a szenzációs bejelentés hírére amatőr kutatók és újságírók tucatjai, több száz ember özönlötte el a környékbeli településeket, és most mindannyian a legendás kincs keresésével foglalkoznak.
A kincsvadászok optimizmusára lehangolóan hathat az is, hogy Mihail Pjotrovszki, az Ermitázs igazgatója is hallatta hangját az ügyben, aki szerint a kutatók nagyon csalódottak lehetnek majd, ugyanis a megmunkált borostyán nem viseli túl jól, ha egy hasonló barlangban tárolják. Szerinte a borostyánszobát valószínűleg sosem találják meg, és ez csak egy igen hatásos PR-akció lehet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap