Indián szentet avathatnak a katolikus egyházban
2008. február 28. 17:00
Az amerikai őslakosok vallási szervezetei évtizedek óta dolgoznak azon, hogy egyik leghíresebb, hitéért egykoron üldözött példaképük, Kateri Tekakwitha beléphessen a katolikus szentek sorába.
Korábban
A katolikus őslakos amerikai szervezetek ezért életcéljuknak tekintik, hogy Tekakwithát szentté avassák, hiszen szerintük - bár a katolicizmuson keresztül - de az élete visszavezetheti az indiánokat a spiritualitás rég elfeledett útjára. Szerintük a lány egy igazi apostol volt, mert egyedül maradt hitével.
Tekakwitha azután döntött a katolizálás mellett, hogy három jezsuita felkereste a települést. Hite miatt azonban szinte mindenki üldözte, sőt még saját családtagjai is kővel dobálták meg és kinevették. A legszélsőségesebb eset az volt, amikor nagybátyja egyszer egy fegyveres küldött, aki azzal fenyegette meg, hogy levágja a fejét, ha nem hagyja abba ezt a "bolondságot".
Neki azonban sikerült elmenekülnie, és elbújnia, Ezután az erdőben élt, majd eljutott a keresztény indiánok falujába, ahol megkeresztelték, és 24 éves korában bekövetkezett haláláig szűzként gyakorolta hitét.
A mostani eljárás során a bennszülött szervezetek azokat a csodákat szeretnék megismertetni mindenkivel, amelyek szentté avatásához szükségesek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Ellenségei családtagjainak sem kegyelmezett a politikai tisztogatások idején Sztálin
- A legnagyobb titokban dolgozták ki a szovjet–német megnemtámadási szerződést
- Többször kényszerült száműzetésbe élete során Lev Trockij
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A kurszki csata veszteségeit már nem tudta kiheverni a német hadsereg
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap