Kiállítás nyílt Petőfi feleségéről
2008. február 28. 08:00
Petőfi feleségéről, Szendrey Júliáról nyílt kiállítás nemrég a Csongrád megyei Móra Ferenc Múzeumban. A kiállítás-megnyitót megelőzően egy rövid konferenciát is rendeztek.
Korábban
A Szendrey Júliáról szóló tárlaton a látogató végigkövetheti Petőfi és Szendrey Júlia kapcsolatát. Személyes dokumentumok, tárgyak, festmények, korhű bútorok segítségével kaphatnak képet az érdeklődők két rendkívüli ember szerelméről.
Szemtanúi lehetünk a nagykárolyi megismerkedésnek, ami után Petőfi a következőket írta: "Szatmárban egy olyan lyánykát ismertem meg, amilyen Párizsnak is sok volna," de bepillantást nyerhetünk az ifjú házaspár mindennapjaiba is.
Megtudhatjuk például, hogy a házasságkötés után Petőfi még a borról is leszokott. A tárlat legtragikusabb része Júlia kálváriáját és a költő halálát idézi fel, majd képet kaphatunk Szendrey Júlia későbbi kevésbé ismert életpályájáról, amikor újból megházasodott, s maga is költészeti-művészeti tevékenységbe fogott.
A kiállítás főként a Petőfi Irodalmi Múzeum tárgyi és dokumentumanyagára épül, de a Móra Ferenc Múzeum bútorgyűjteményével válik egésszé a látnivaló. A tárlat május 16-ig tekinthető meg a megyei múzeum főépületében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap