A Nyugatot ünnepli a Széchényi Könyvtár
2007. november 28. 08:00
Egész napos rendezvénnyel, kamarakiállítással és egy-egy történeti honlap elindításával ünnepelték a Nyugat című folyóirat megszületésének századik évfordulóját.
Korábban
A jubileumra rendezendő nagyszabású kiállításon láthatóak lesznek Rippl-Rónai József a Nyugat szerzőiről készült portréi, és a Nyugatról, mint szerkesztőségről is megemlékeznek. Az évforduló alkalmából kortárs írókat kérnek fel egy-egy nyugatos alkotó pályájának ismertetésére, közönségszavazás útján pedig kiválasztják a legkedveltebb nyugatos írásokat, amelyekből az év végén egy 21. századi emlékszámot készítenek. Az OSZK alapításának 105. évfordulóját szintén egy történeti honlap indításával ünnepelte hétfőn az intézmény.
A grafikailag minimalista oldalon az alapítás körülményei, az alapítóhoz, Széchényi Ferenchez kapcsolódó idézetek és versek olvashatók. A kronológia menüpont alatt a könyvtár rövid története kapott helyet, de az intézmény főigazgatóinak is helyet szentelt a virtuális adattár. A Kincseinkből című aloldalon a Nemzeti dal első, Petőfi Sándor által dedikált nyomtatott példánya, valamint a Szózat és a Himnusz kézirata látható. Az eseményen átadták az OSZK Örökös Tagja címet is, amelyet idén Bakonyi Péter vehetett át. A méltatás szerint a tudós az OSZK-ban is használt számítástechnikai rendszerek bevezetéséért részesült a 2005-ben alapított elismerésben.
Széchényi Ferenc 1802. november 25-én nyújtotta be a bécsi Magyar Kancelláriához ajándékozó-alapítólevelét, amelyben felajánlotta könyvtárát, kép-, szobor- és éremgyűjteményét a nemzetnek. Az uralkodó, I. Ferenc másnap, november 26-án aláírta és kiadatta az ünnepélyes királyi oklevélbe foglalt alapító okmányt. Ez az esemény jelentette Magyarország nemzeti könyvtárának megszületését.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap