Megrepedhet a Mona Lisa
2008. február 11. 10:00
Leonardo da Vinci remekművén, a párizsi Louvre-ban látható Mona Lisán 12 milliméteres görbület van, amely akár repedést is okozhat.
Korábban
A Louvre illetékesei az előtt kérték fel a vizsgálat elvégzésére a poitiers-i laboratóriumot, hogy a képet 2005 márciusában a múzeumban új terembe költöztették volna. A kép már a vizsgálat előtt repedt volt a bal szem fölött. "A kép első és hátsó oldalát egyetlen forrásból eredő fénnyel képeztük le, ami lehetővé tette a felület 'domborzatának' felmérését" - magyarázta el Fabrice Bremand, az öttagú csoport egyik tagja.
Novemberben a kutatók visszatértek, hogy megvizsgálják a képet és mint arról a csoport egy másik tagja beszámolt, az új mérések azt mutatták, hogy három év alatt semmi sem változott. "Csakhogy három év semmit sem jelent a kép öt évszázados korához képest. A múzeum szakembereinek megfelelő eszközöket adtunk a festmény alapjának felügyeletéhez, de senki sem tudhatja, hogyan alakul az a továbbiakban" - mondta el az AFP-nek Jean-Christophe Dupré, aki ugyancsak megvizsgálta a Mona Lisát.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Váratlan események sorának köszönhetően került a trónra II. Erzsébet
- Hétévesen lépett először színpadra Blaha Lujza, a „nemzet csalogánya”
- Szinte egyáltalán nem ismerte az édesanyját a fiatal Marie Antoinette
- Nem lelte meg a boldogságot második házasságában Szendrey Júlia
- Írásait álnéven publikálta a matematikában rendkívül tehetséges Ada Lovelace
- Magánéleti botránya miatt zárult be Hollywood kapuja Ingrid Bergman előtt
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Üldözötteket mentett férjével a világháború idején Nemes Nagy Ágnes
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap