Carl Lutz-tárlat nyílt az ENSZ székházában
2008. január 31. 08:00
Az ENSZ New York-i székházában hivatalosan is megnyitották Carl Lutz, a második világháborúban zsidókat mentő svájci diplomata életét bemutató fotódokumentációs tárlatot.
Korábban
A Carl Lutz és a legendás budapesti Üvegház című kiállítást a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából rendezték meg. Az ENSZ-székház földszinti csarnokában - ahol az eddigi ENSZ-főtitkárok képei is láthatók - a magyar tárlat mellett megnyílt egy másik, a jeruzsálemi Jad Vasem intézet fotóiból álló kiállítás is, amely a holokauszt idején zsidókat mentő muszlim albánok előtt tiszteleg.
Arthur Schneier főrabbi - a New York-i Park East zsinagóga rabbija, maga is budapesti túlélő, máig őrzi svájci védlevelét - azt mondta a tárlatok fotóiról, hogy ezek a remény és bátorság képei. Arthur Schneier Bécsben született, anyai nagyapja magyar volt, 1939. szeptember 1-jén Magyarországra menekült, 1946-ig ott élt és 1947-ben vándorolt ki Amerikába. "Mindannyian tehetünk a világ jobbításáért, feltéve, ha elismerjük, hogy mindannyian Isten gyermekei vagyunk" - mondta.
Carl Lutz 1942 és 1945 között alkonzuli rangban szolgált Budapesten, 1944-1945-ben a zsidók megmentése töltötte ki hivatalos ténykedésének nagy részét. Megállapodott a magyar kormánnyal, hogy az angolok fennhatósága alatti Palesztinába vízummal rendelkező zsidók utazhassanak ki. Ennek érdekében a svájci követség kivándorlási osztályt hozott létre, amelyet a Vadász utca 29-ben lévő Üvegházban rendeztek be.
Bár a német engedélyek híján kiutazásra nem kerülhetett sor, a felkészülés alkalmat adott, hogy a belvárosi Üvegházba zsúfolódott embereket diplomáciai védettségben részesítse. Carl Lutzot 1964-ben a jeruzsálemi Jad Vasem intézet a Világ Igazai közé emelte. Bernben hunyt el 1975-ben. Vámos György az MTI-nek elmondta: a New York-i ENSZ-székházban március 2-ig látható tárlat vándorkiállítás, amelyet később Észak-Amerika több városában is megtekinthet a közönség.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Winston Churchill ifjúkora
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Váratlan események sorának köszönhetően került a trónra II. Erzsébet
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Az éhezéssel és a betegségekkel is szembe kellett néznie a brit katonáknak Burmában
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.