Törökkori pipákat vizsgálnak a régészek
2008. január 25. 09:00
Csaknem negyven fajta pipához tartoznak azok a töredékek, amelyek Hódmezővásárhelyen, a városi sportcsarnok építését megelőző ásatáson kerültek elő.
Korábban
Hódmezővásárhelyen már több törökkori ásatás folyt, a korábbi leletek között azonban mindössze két-három pipa került elő, a 2007-ben feltárt 2500 négyzetméternyi területen azonban több mint félszáz pipa töredékét találták meg a régészek - mondta a szakember. Hozzátette: ami igazán érdekes, hogy a félszáz töredék csaknem negyven fajta pipához tartozik.
A pipák alapanyaga is különbözik: nagyobbik részüket a Hódmezővásárhely környékére jellemző, vörösre égő, magas vastartalmú agyagból, másik részüket fehérre égő agyagból állították elő, de vannak köztük redukciós égetéssel készített, fölfényezett fekete darabok is - tette hozzá Nagy Nándor.
A kutatók véleménye szerint egy gyűjtő vagy kereskedő pipáira bukkantak, esetleg egy szálláshelyen megpihenő katonák, utazók használhatták a tárgyakat annak idején. Nagy Nándor elmondta, a leletek restaurálása a napokban fejeződött be, a régészeti feldolgozás már elkezdődött. Az ásatás anyagából várhatóan 2009-ben rendez kiállítást a Tornyai János Múzeum.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap