A törökök helyett a 15 éves háború pusztított az Alföldön
2008. január 7. 17:00
A török kori Hódmezővásárhely varázslatos leleteiről tartott előadást a Csongrád megyei település Petőfi Sándor Művelődési Központjában Bokorné Nagy Katalin régész.
Korábban
Bokorné előadásában vázolta, hogy a 17. században miként érett igazi várossá Hódmezővásárhely. A középkorban ugyanis e térségben nagyjából kétkilométerenként volt egy apró falu. Vásárhely környékén a régészek és a helytörténészek 15 úgynevezett templomos helyről tudnak, ami azt mutatja, hogy körülbelül ennyi templom lehetett itt, vagyis közel 150 egészen kicsi falvacska élt egymás mellett.
A 17. század nem pusztán a török kor miatt izgalmas és érdekes - tette hozzá a szakember -, hanem azért is, mert ekkor szűnt meg a korábbi aprófalvas világ a környéken. A történész szerint ezek a régebbi történeti felfogással ellentétben nem a törökök pusztítása miatt, hanem inkább a véres 15 éves háború okozta bizonytalanság miatt kezdtek hanyatlani. Szintén a korszak érdekessége, hogy akkoriban Vásárhelytől egészen Gyuláig lehetett hajózni dereglyén a Kistó-éren keresztül, sőt a településnek önálló gabonakikötője is volt.
Bokorné Nagy Katalin a török kori Vásárhely legjobb ismerője. 1977-ben a helyi autóbusz-állomás területén végzett alapos feltáró munkát, majd a 80-as évek végén a református ótemplom környékén talált a 17-18. századi mezőváros hétköznapjait jellemző értékes leletegyüttest.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.