Családi hagyomány lett Poe titokzatos kultuszából
2008. január 23. 17:00
Az idén sem mulasztotta el hagyományos tisztelgő látogatását az a rejtélyes férfi, aki minden évben január 19-én, Edgar Allan Poe születésnapján megjelenik a baltimore-i temetőben.
Korábban
A látogató nem hagyott levelet maga után, így továbbra is kétségek vannak a hagyomány történetével kapcsolatban. Tavaly nyáron Sam Porpora nyugalmazott egyháztörténész, aki a temető megmentéséért vívott harc élén állt, azt állította, hogy ő találta ki idegenvezető kollégáival az 1970-es években a `Poe köszöntője` mítoszt, hogy ezzel is reklámozza az irodalmi emlékhelyet. Porpora azt is állította, hogy ő maga volt a rejtélyes látogató, de azóta már más vette át ezt a szerepet.
1993-ban a látogató levelet hagyott a sírkövön, amelyben közölte: "A fáklya átadásra kerül". Egy későbbi levélből kiderült, hogy a férfi, aki valószínűleg 1998-ban meghalt, két fiának adta át a hagyományt. Az idei látogató Jerome szerint ugyanaz volt, mint tavaly, termetéről, járásáról azonosította.
Edgar Allan Poe, aki olyan híres műveket írt, mint A holló és az Eldorádó című költemények, vagy A Morgue utcai kettős gyilkosság valamint A kút és az inga című rémtörténetek, 1849. október 7-én halt meg Baltimore-ban, miután összeesett egy kocsmában. Jövőre ünneplik születésének 200. évfordulóját.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- Kosárlabdázással és kertészkedéssel is szívesen töltötték idejüket a legvéresebb kezű diktátorok
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap