Vízalatti romokat keresnek a brit partoknál
2008. január 18. 17:00
A kutatók hangradar, vízalatti kamera és a speciális szkennerek segítségével első alkalommal próbálják megtalálni a brit partok menti, vízalatti Atlantisz romjait.
Korábban
A suffolki partoknál Stuart Bacon mélytengeri régész és David Sear, a Southamptoni Egyetem kutatója erednek Dunwich elveszett városa nyomába. Sear elmondása szerint az új technológiák segítségével végre egy minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytathatnak majd a területen.
Nagyobb térképre váltás
A Suffolki Vízalatti Tanulmányok programját vezető Bacon először 1971-ben kereste a várost, és a BBC-nek adott interjúból kiderül, hogy mivel körülbelül 1000-szer merült a térségben, ezért nagyon jól ismeri a területet.
A víz alatt korábban elsüllyedt templomokat és kápolnákat is találtak, ám a kutatást nem könnyítette meg, hogy a tenger igencsak zavaros, és a látótávolság ennek köszönhetően alig pár centiméteres. Ezen változtathatnak most a csúcstechnológiát képviselő eszközökkel, és a tervek szerint a letapogatásokkal elkészíthetik a 3-15 méter mélyen fekvő vízalatti város részletes, háromdimenziós térképét is.
Dunwich közel 1500 évvel ezelőtt Anglia keleti részének egyik legnagyobb városa volt. 1286-tól azonban hanyatlani kezdett, és a partmenti erózió, illetve a város épületeit elpusztító hatalmas viharok miatt a lakosok odébb költöztek a mai településre. Jelenleg több száz épület és templom maradványai vannak a víz alatt.
A kutatók júniusban kezdenek hozzá a vizsgálatokhoz, amelyeket egy nonprofit alapítvány finanszíroz majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Az egész világot meglepte a Lengyelország felosztását eredményező Molotov–Ribbentrop-paktum
- Az őrökről leszedett német egyenruhában szöktek meg az amiens-i börtön foglyai
- Sikeresen ösztönözte az amerikai nőket a munkába állásra Szegecses Rózsi
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Kétszer is trónra lépett I. Mihály, Románia utolsó királya
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.