Folyami szállításról árulkodik az ókori hajóroncs
2007. december 12. 09:00
Az i.sz. első században közlekedett római teherhajó roncsaira találtak rá a régészek a kölni metróépítés során. A lelettől fontos ismeretekekre számítanak.
Korábban
A lapos fenekű teherhajó a római uralom alatt álló Köln kikötőjében süllyedt el és megfeneklett a hajdani medervonalban. A hozzá hasonló felépítésű hajók a római kori Európában az első évszázadban terjedtek el széles körben, és köveket, faanyagot vagy háziállatokat szállítottak. A feltárt roncsdarabot négy részre vágva felszínre hozzák és a nem kis összeget igénylő restaurálás után feltehetően 2011-ben múzeumban kiállítják.
A hajóroncs egy másik, ennél jóval nagyobb darabja még mindig egy betonfal mögött fekszik, amely átfúrta a hajó fenekét. Egyelőre még nem tudni, hogy egyáltalában kiszabadítható-e ez a roncsdarab és ha igen, mikor.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap