Megbékélést várnak a német-lengyel kapcsolatokban
2007. december 11. 09:00
Az új Európa motorját biztosította 1963-ban Németország és Franciaország történelmi megbékélése, a Charles de Gaulle és Konrad Adenauer által aláírt történelmi megállapodás.
Korábban
Az Európában is szokatlanul élesnek számító, s mindenekelőtt belpolitikai ihletésű lengyel támadások ahhoz vezettek, hogy a felmérések szerint erősödött a háború óta még mindig meglévő bizalmatlanság a két ország lakossága között. Ezért tűnt már önmagában gyökeres fordulatnak a Donald Tusk által beiktatásakor használt hangnem, valamint az az üzenet, hogy az új lengyel kormányfő Brüsszel után második külföldi helyszínként kedden Berlint keresi fel. Ráadásul úgy, hogy előreküldte külügyminiszterét, aki számára a berlini vizit az első külföldi utat jelentette.
Brüsszeli tablókon a lengyel történelem |
S ugyanezt hangsúlyozta hétfői nyilatkozatában Donald Tusk is. A konzervatív Frankfurter Allgemenie Zeitungnak nyilatkozva a miniszterelnök kiemelte, hogy - elődjétől eltérően - a fennálló nézeteltéréseket nem "a történelem lövészárkából" kívánja megközelíteni, hanem nyitottan és konstruktívan. S megoldási javaslatból is akad jócskán. A tervezett földgázvezetékkel kapcsolatban értesülések szerint az, hogy a vezeték egy lengyelországi "leágazással" bővülne ki, míg az emlékhellyel kapcsolatban a hétfői interjúban Tusk tett újabb javaslatot.
Mégpedig azt, hogy az emlékmű Gdanskban, az akkori Danzigban épüljön fel - ahol a második világháború 1939. szeptember 1-én megkezdődött, a Westerplatte-félszigeten lévő lengyel támaszpont ágyúzásával -, s azzal nemcsak a német, hanem valamennyi háborús elüldözöttnek emléket állítanának. A keddi vizit csak a kezdet, de Berlinben - már a megváltozott légkör nyomán - nagy reményeket fűznek a látogatáshoz. Azt mindenképp, hogy kezdetét veszi a párbeszéd és az együttműködés új időszaka.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap