Kétezer éves palotát ásnak Jeruzsálemben
2007. december 7. 17:00
Az Izraeli Régészeti Hatóság szerdán számolt be róla, hogy a jeruzsálemi Óváros falainál folytatott ásatások során megtalálták egy i.sz. 1. században épített és alig 30 évi állt palota maradványait.
Korábban
A palotát alig 30 évvel később a római hadsereg pusztította el, akik a város ostroma során szisztematikusan rombolták le a hasonló épületeket. Akkor égett le a Templom is, amelynek nyugati falát ma Siratófal néven ismerjük. Az ásatásokat a palesztinok lakta Silwan külvárosa mellett a Dávid városa látogatóközponthoz tartozó parkoló alatt végezték.
A munkálatok során hatalmas meglepetés érte s régészeket, hiszen közel ötméteres, több száz kilós kövekből készített falakat, díszes freskókat és egy nagy méretű rituális fürdőt is találtak. A helyszínen a kutatók egy nagyobb, bizánci kori épületet is találtak az ókori palota fölött, amelyhez a korábban elpusztított ház romjait is felhasználták.
A terület Jeruzsálem keleti, arabok lakta részéhez tartozik, amelyet Izrael az 1967-es, hatnapos háború során foglalt el. A feltárást ezért a megszokott viták övezik: a palesztinok szerint ugyanis az engedély nélkül folytatott ásatásokat az izraeli régészek arra használják, hogy azzal is alátámasszák jogos igényüket a területre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.