Titkos dokumentum a japán atomról
2002. augusztus 8. 01:07
Most előkerült titkos iratok szerint Japán egészen közel járt ahhoz, hogy a második világháborúban saját atombombát készítsen.
A kémikus özvegyétől tavaly egy vezető japán tudomáyos kutatóintézet kapta meg a dokumentumokat. Kazuo Kuroda az iratokkal együtt 1949-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol később az Arkansasi Egyetem professor emeritus-a lett. Kuroda egy nukleáris kutatócsoport egyik munkatársától kapta az iratokat, melyek így elkerülhették a kötelező megsemmisítést.
A most előkerült titkos dosszié nemcsak arra vet fényt, hogy a japánok mennyire közel jártak már az atombomba elkészítéséhez, hanem egyúttal arra is, hogy ez korántsem képviselt volna olyan ütőerőt, mint a szövetségeseké. Egy másik tudós szerint egyébként a japán katonai kormányzat az Egyesült Államok nyugati partjánál tervezte a készülő japán atombomba bevetését.
Dr Kuroda tavalyi halála után özvegye a fél évszázadon át rejtegetett dokumentációt végül a japán Fizikai és Kémiai Kutatóintézetnek (RIKEN) adományozta.
Pax Americana : béke atombombával
A szigorúan titkosan és szinte korlátlan költségvetéssel dolgozó amerikai Manhattan Project már 1940 óta készítette elő az atombomba bevetését. 1945 július 16-án az új-mexikói Alamogordo melletti sivatagban sikeresen tesztelték az első nukleáris atombombát. A második világháború végén a szövetségesek a Tokiótól 700 kilóméterrel délnyugatra fekvő Hiroshimára 1945 augusztus 6-án dobták le az atombombát. Becslések szerint ekkor 140 ezer ember halt meg közvetlenül a világtörténelem első atombombájától. A hiroshimai városi önkormányzat adatai szerint összesen azóta 226870 ember vesztette életét a Hiroshimát súlytó atomsugárzás miatt, ebből 4977 a tavaly, már öreg korukban elhunytak száma. Hiroshima után három nappal Nagasaki-ban további 74 ezer ember halálát okozták a második atombomba bevetésével, ezzel augusztus 14-én Japánt megadásra kényszerítve.
Atom - emlékezet
Tavaly nyáron a hiroshimai atomtámadás évfordulóján az amerikai George Mason egyetem történészeinek kezdeményezésére megrendezték Harry Truman, amerikai elnök képzeletbeli bírósági tárgyalását. A vád szerint megsértette a jogszerű hadviselésről szóló nürnbergi elveket.
Idén augusztus 6-án 45 ezer ember gyűlt össze Hiroshimánál, hogy az atomtámadás 57. évfordulóján egyperces néma gyászszertartáson megemlékezzenek a második világháborúban porig rombolt városra és lakóira.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap