A Siemens készítette az első budapesti villamost
2007. november 28. 15:00
Százhúsz éve, 1887. november 28-án délután fél háromkor indult útjára az első budapesti villamos a Nyugati pályaudvar és a Király utca között.
Korábban
A német Werner von Siemens tervezte villamos az 1880-as évek elején jelent meg, s csakhamar a közösségi közlekedés meghatározó tényezője lett. Az első budapesti villamost a Siemens & Halske cég szállította, s szinte csak a hajtás módjában különbözött a lóvasúttól. Az eredetileg nyári üzemre kialakított, nyitott járműveket beüvegezték és kályhával látták el.
A két zöldre festett kocsi 1 kilométer hosszú, 1000 mm nyomtávú, egyvágányú pályán közlekedett, sebességüket óránként 10 km-ben korlátozták, az Oktogonon pedig csak lépésben haladhattak. A Siemens cég itt próbálta ki az úgynevezett alsóvezetékes rendszert, amelyet több mint 30 évig használtak Budapesten.
1889. július 30-án helyezték üzembe az első normál (1435 mm) nyomtávú pályát az Egyetem tér - Stáció (ma: Baross) utca - Köztemető út (Orczy tér) útvonalon. A századfordulón a lóvasutakat villamosították, a két társaság (a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság - BKVT és a Budapesti Városi Villamos Vasút - BVVV) rivalizálásának köszönhetően kiépült az összefüggő fővárosi villamos-hálózat. A vállalatokat a Tanácsköztársaság alatt vették köztulajdonba, ez később sem változott.
A második világháború után a villamoshálózat többé-kevésbé a háború előtti állapotba tért vissza, de a kisforgalmú vonalakat megszüntették. A metróépítés (majd két évtizedes) elhalasztása miatt a villamosokra ekkor fokozott teher hárult. A kiöregedő típusok helyére a Ganz gyár által kifejlesztett UV villamos lépett, amelynek első kocsija 1956. áprilisában áll forgalomba a kettes villamos vonalán.
1970-ig a villamos közlekedés volt az uralkodó Budapesten, majd a 2-es illetve 3-as metró megépülése után fokozatosan háttérbe szorult, több a metróval párhuzamos - Váci úti, Thököly úti és a Rákóczi úti - vonalat megszüntettek. A legújabb fejlesztések eredményeképpen a magyar gyártmányú Ganz-villamosokat, amelyek 1978 óta futottak a budapesti Nagykörúton, 2006-ban a Siemens cég Combino villamosai váltották fel.
A Budapest közlekedését öt évtizeden keresztül meghatározó UV villamosok utolsó példánya 2007. augusztus 20-án vonult nyugdíjba. A villamosvasúti közlekedés megindulásának 120. évfordulóján a BKV egyhetes ünnepségsorozatot rendez, melynek keretében különféle nosztalgia-villamoskocsikkal is találkozhat a nagyközönség.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.