A tenger gyümölcsei miatt nem halt ki a Homo sapiens
2007. november 26. 09:00
164 ezer évvel ezelőtt kagylók és rákok mentették meg a Homo sapienst az éhenhalástól - talált erre utaló maradványokat cseppkőbe zárva egy nemzetközi kutatócsoport.
Korábban
200 ezer évvel ezelőtt nagy környezeti változás következett be, amelyet a 70 ezer évig tartó jégkorszak indított el és csaknem sivataggá változtatta a kontinenst. A vadászó-gyűjtögető emberek élete egyre nehezebb lett, ezért a tengeri állatokban bővelkedő, tengerre néző barlangokba menekültek.
Az eddigi ismeretek szerint az akkori embert nem érdekelték a tengeri élőlények, kizárólag vadászatból és gumók gyűjtögetéséből élt. A lelet fényében azonban úgy tűnik, hogy megváltozott a helyzet, és a tudósok azt is lehetségesnek tartják, hogy őseink a partok mentén jutottak el Ázsiába és Európába. Ezt alátámasztja, hogy Etiópiában nemrég rábukkantak egy halászcsoport maradványaira.
A dél-afrikai barlangban az ételmaradékokon kívül az egyméteres üledékben kisméretű kőszerszámokat, késeket, hegyeket és olyan okkertömböt is találtak, amelyen a csíkok arról tanúskodnak, hogy testfestésre használták, valószínűleg ceremóniákra, rituálékra. Ez pedig azt bizonyítja, hogy a Homo sapiens már 164 ezer évvel ezelőtt is képes volt szimbolikus gondolkodásra és kifejlődött az esztétikai érzéke - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.
Néhány éve a kulturális Rubicont még 40 ezer évvel ezelőttre tette a tudomány. 2001-ben a dátumot 77 ezerre változtatták a dél-afrikai Blombos barlangban talált geometriai bevésésekkel dekorált okkerblokk és egy kagylóból készített nyakék miatt. Ez a határ most a Pinnacle Point-i leletekkel még távolabb került.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- Tömeges határátlépéssel zárult az 1989-ben megrendezett páneurópai piknik
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap