Talajvíz veszélyezteti a monumentális egyiptomi templomot
2007. november 15. 10:00
3400 évvel ezelőtt a Nílus nyugati partján, a Királyok Völgye közelében állt III. Amenhotep fáraó lenyűgöző temploma, amelynek romjait csak nemrég fedezték fel újra.
Korábban
Örmény régésznő kutatja a Millió Évek Házát
A lelőhely mintegy 73 szobrot rejt, amelyek az i.e. 14. században élt fáraó templomát díszítették és védelmezték. A 38 évig békében és gazdagságban uralkodó III. Amenhotep által építtetett `Millió Évek Háza` az akkori világ legnagyszerűbb templomegyüttese volt, de a földrengéseknek, tűzvészeknek és áradásoknak nem tudott ellenállni, köveit pedig utódai hordták szét saját templomaik építéséhez. Ma a romok teljesen elhagyatottan állnak a természet rombolásának kitéve. Az elhagyatott szobrok és maradványok ügyét most Hourig Sourouzian örmény régésznő karolta fel.
Sourouzian 1998-ban meggyőzte a World Monuments Fund (WMF) műemlékvédő világszervezetet, hogy a romokat vegyék fel a legveszélyeztetettebb műemlékek 100-as listájára, és támogassák a földfelszínen lévő töredékek megőrzését. A munka során azonban kiderült, hogy a föld mélye még több kincset rejt. 2000-re elfogyott a pénz és abba kellett hagyni a munkát, Sourouzian ekkor Párizsban előadást tartott a témáról, és egy gazdag francia hölgy felajánlotta anyagi segítségét az ásatások folytatására. Egy év múlva, miután a régészcsoport a felszínre hozta az első szobrokat, a régészek számára is világossá vált, micsoda kincsek rejtőznek még a föld mélyén.
Az ásatás során előkerült szobrok a mérnöki tudomány és művészet olyan magaslatairól tanúskodnak, amelyek egykor még a hatalmas karnaki és luxori templomokat is elhomályosították. "Az örökkévalóság erődje" fehér homokkőből épült, padlóját ezüst borította, kapui pedig electrumból, az arany és az ezüst természetes ötvözetéből, készültek.
Az egykor élénk színekben pompázó 15 méteres kolosszusok a templom kapuját őrizték, és az akkoriban csak pár száz méterrel arrébb folyó Nílus felé néztek. A templom nagy része ledőlt és szétmállott, de a méltóságteljes szobrok megmaradtak. Az i.e. 27-es földrengés aztán olyan repedést okozott az egyik szobron, amely különös hangot hallatott, amikor a reggeli nap rásütött. Pauszaniasz "Görögország leírása" című útikönyvében az elszakadt lant vagy hárfa húrjának pengéséhez hasonlította ezt a hangot, amely az ókorban turisztikai látványossággá tette III. Amenhotep templomának környékét. Még Hadrianus, római császár is ellátogatott ide i.sz. 130-ban. A 199-ben végzett helyreállítási munkák során azonban gondatlanság miatt megszűnt ez a különleges hang.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.