Érintetlen sírt találtak a Királyok Völgyében
2006. február 10. 12:00
Érintetlennek látszó sírt fedeztek fel az egyiptomi Királyok Völgyében. Ez az első ilyen eset azóta, hogy Carter 1922-ben megtalálta Tutanhamon mesés kincseket rejtő temetkezési helyét.
A völgyben a 18. századi első felfedezések óta ez a 63. feltárt sír, és a régészek egész véletlen akadtak rá, hiszen ők addig Amenmessze fáraó már korábban megtalált temetkezési helyét tárták fel. Az Egyiptomi Régészeti Hatóság által kiadott közlemény szerint a KV-63-as jelzésű sírt az amerikai Memphis Egyetem kutatócsoportja találta meg, alig öt kilométerre attól a helytől, ahol Tutanhamon sírját is megtalálták. Eddig törmelék borította, amely a 19. dinasztia későbbi időszakában - vagyis jó száz évvel a most megtalált sírkamra lezárása után - itt dolgozó munkások kunyhóiból keletkezett.
Edwin Brock, a Memphis Egyetem régésze elképzelhetőnek tartja azt is, hogy Tutanhamon egyik rokona, azaz III. Amenhotep, vagy Horemheb sírját ásták ki.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap