Kőtáblákkal jelölték Szent Imre születési helyét
2007. november 14. 09:00
Megkerültek a Szent Imre születési helyének emléket állító reneszánsz kori kőtábla darabjai - tájékoztatott a székesfehérvári egyházmegye szóvivője.
Korábban
Szent Imre Szent Istvánnal és Szent Lászlóval |
A tábla töredékeire annak idején a ciszterci (korábban jezsuita) templom mellett egy kis közben bukkant rá, a templom renoválásának törmelékanyagaival dobhatták ki az utcára. A feltételezések szerint a töredékeket a jezsuita rend 1773-ban történt betiltását követő zavaros időben más tárgyakkal együtt a padlásra mentették, s jelentőségét később már senki sem ismerte.
Az egyedülálló lelet megtalálójától a székesfehérvári Egyházmegyei Gyűjtemény tulajdonába kerül. A későbbiek során a látogatóknak is bemutatják, s a kutatók rendelkezésére bocsátják.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.