A történeti hagyomány formálta Szent Imre változó alakját
2007. március 26. 18:00
Szent Imre koronként változó, a művészettörténetben, zenetörténetben ábrázolt alakját szombaton tudományos konferencián idézték fel Székesfehérváron, ahol a hagyomány szerint született és ahol eltemették.
Korábban
"Már a krónika és a Szent Imre legenda is a 11. század végén, a 12. század elején az utókor Szent Imre-képét tükrözi, egymásra rétegeződő, egymásból kiinduló, de a különböző korokban az éppen adódó felfogás és szükségletek szerint" megalkotva - mondta el az MTI-nek az Akadémia alelnöke. Szavai szerint Szent Imre történelmi alakjának helyét az elmúlt évszázadokban "elfoglalta egy sor olyan elképzelés, megjelenített alak, amely az egyes korok elképzeléseit tükrözi."
A konferencia segít feltárni a változó ábrázolás motívumait, tisztázni a bennük rejtőző történelmi realitást, azt, hogy mi az egyes korok saját hozadéka, s mi a valóság - mondta.
A konferencián előadás hangzott el egyebek között a szent székesfehérvári sírjának és kultuszhelyének kutatásáról, középkori liturgikus tiszteletéről, a zenetörténetben megörökített alakjáról, középkori itáliai ábrázolásáról, legendájáról, s arról, ami még hiányzik az ikonográfiájából.
A konferencia tudományos előkészítése volt az augusztus 11-én Székesfehérváron megnyitásra kerülő Szent Imre-kiállításnak.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.