Eladhatóvá válhatnak a francia múzeumok kincsei
2007. október 30. 09:00
A történelemben első alkalommal fordulhat elő, hogy a francia múzeumok áruba bocsátják a rájuk bízott kincseket. A vita hónapok óta érlelődik.
Korábban
Az "elidegeníthetőség" szinte tabunak tekintett szava így elhangzott a múzeumok világában, sőt Jean-Francois Mancel UMP-képviselő, az elnöki többség pártjának tagja nemrég törvényjavaslatot nyújtott be, amelynek célja az lenne, hogy "lehetővé tegye a múzeumok birtokában lévő egyes műalkotások forgalmazását".
Nicolas Sarkozy köztársasági elnök augusztusban a kulturális miniszterhez írott levelében megjegyezte: a bizottságot megfontolásaiban annak kell vezetnie, hogy "természetesen nem szabad veszélyeztetni a nemzet birtokában lévő kincseket, hanem ellenkezőleg, növelni kell értéküket." A 2002-es múzeumi törvény szerint csak azt a műalkotást adhatja el a múzeum, amelyet előzőleg leértékel. A leértékelés egy miniszteri bizottság dolga lenne - de a bizottság elé eddig egyetlen ügyet sem terjesztettek.
A téma megosztja a szakértőket, különös tekintettel a Louvre Abu Dzabiban tervezett fiókmúzeuma körül kirobbant vitára. Jean-Pierre Cuzin, a Louvre festményeinek volt felügyelője szerint "katasztrofális lenne" lemondani a műkincsek eladásának tilalmáról. "A múzeum nem vállalkozás" - hangoztatja Cuzin, hozzáfűzve a következő "józan megfontolást": "vagy másodrendű műveket adnak el, és akkor kicsi lesz a bevétel, vagy jelentős alkotásokat, amivel komoly pénzre tesznek szert, viszont akkor nem lesz múzeum."
További probléma az, hogy mint egy múzeumi vezető megjegyezte, a művek értékelése minden évtizedben megváltozik. Thomas Grenon, a múzeumok országos szervezetének vezetője viszont úgy vélekedik, hogy amennyiben egyes darabok eladása nem szegényíti a gyűjteményeket, akkor ez lehetővé teheti a múzeumok számára a nehéz idők átvészelését. "A művészettörténetben gyakoriak az ilyen radikális változások, ez óvatosságra int" - jelentette ki Grenon.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 20:20
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap