Orosz gyűjtőket vár a londoni aukciósház
2007. október 20. 17:00
Egy pénteken Moszkvában megnyílt kiállítás alkotásainak többségét még soha nem láthatta és ez után sem láthatja a közönség.
Korábban
A legnagyobb érdeklődésre talán Jan Vermeer van Delft (1632-1675) Szent Praxeda című vászna számíthat, amelynek értékét 12 millió dollárra becsülik, de nem kizárt, hogy az érdeklődők nagyon felverik majd az árát, hiszen állítólag ez az utolsó alkalom, hogy valódi Vermeerhez lehessen jutni. Műveiből ugyanis napjainkra mindössze 36 maradt fenn, s ezeket a világ legjelentősebb múzeumaiban őrzik. Oroszországban egy Vermeer sincs, sem múzeumban, sem magángyűjteményben.
Az iparművészeti alkotások között külön említendő a nemrég előkerült, órával díszített Fabergé-tojás, valamint több Fabergé-keret. A gyönyörűen restaurált Paskov házban rendezett bemutatót közönséges földi halandók nem látogathatják, jegyeket nem árulnak rá, hanem meghívókat küldtek szét a múzeumoknak, a képzőművészeti főiskoláknak, kulturális szervezeteknek és néhány gyermekotthonnak.
No és természetesen a magángyűjtőknek: az orosz gyűjtők ugyanis az utóbbi időben egyre nagyobb szerepet játszanak a nemzetközi árverési piacon. Alighanem ezért is hozta el a Christie's Moszkvába ezeket az alkotásokat, noha a kiállítás rendkívül költséges: hatalmas összeget tesz ki a biztosítási díj, valamint a kincsek védelmére megszervezett rendkívüli biztonsági intézkedések.
Az utóbbi években egyébként már Moszkvában is megrendezik az Antik enteriőr kiállítást, s a legutóbbinak a katalógusából kiviláglik, hogy a világ legnevesebb műkereskedői olyan műveket hoztak el, mint például az id. Pieter Brueghel (1525?-1569) flamand festő egy képét, a hírek pedig arról szólnak, hogy a bemutatott műtárgyak javát megvásárolták.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.