Utcát nevezhetnek el Wallenbergről Moszkvában
2007. október 20. 08:00
Minél előbb nevezzenek el utcát Raoul Wallenbergről Moszkvában - erre szólította fel több neves orosz értelmiségi nyílt levélben Jurij Luzskov moszkvai polgármestert.
Korábban
Pátzay Pál a Wallenberg |
"A Wallenberg által Budapesten megvalósított példátlan, egyedülálló diplomáciai misszió - amelynek során csakis azért lett a budapesti svéd nagykövetség titkára, hogy zsidókat mentsen meg a haláltáborokba való deportálástól -, majd későbbi tragikus sorsa, valamint az 55 évig táplált remény, hogy Wallenberg még él, a svéd férfi nevét és személyiségét a 20. század egyik hősévé és jelképévé tette. Elmondható, hogy Raul Wallenberg neve a világ számára olyan embert testesít meg, aki nem volt zsidó, és mégis hősiesen és sikeresen védte a zsidókat a fasiszta népirtástól.
Úgy véljük, hogy ha utcát neveznek el Moszkvában Raoul Wallenbergről, ezzel olyan tettet visznek véghez, amellyel a moszkvai városi duma és a városi kormányzat megmutatja, hogy népünk és országunk kész és képes a történelmi igazságtételre, s hogy az oroszok őrzik e kimagasló embernek, a 20. század egyik hősének emlékét" - áll többek között a levélben.
Az aláírók: Ljudmilla Alekszejeva, a Moszkvai Helsinki Csoport elnöke, Jekatyerina Genyijeva, az oroszországi Állami Idegennyelvű Könyvtár igazgatója, Alla Gerber, az orosz Holokauszt Alapítvány elnöke, Vlagyimir Laksin ortodox pópa, Vlagyimir Lukin, az emberi jogok biztosa, Szergej Mironyenko, az Orosz Állami Levéltár igazgatója, Jefim Pivovar, az Orosz Állami Humanitárius Egyetem rektora, Anatolij Prisztavkin író, az orosz államfő tanácsadója, Natalja Szolzsenyicina, az Alekszandr Szolzsenyicin társadalmi alapítvány elnöke, valamint Oleg Tabakov, a Szovjetunió népművésze, a Moszkvai Művészszínház művészeti vezetője és igazgatója, a Tabakerka ifjúsági színház vezetője.
A lap emlékeztet arra, hogy a moszkvai Andrej Szaharov múzeumban október 21-ig látható a Raoul Wallenberg - Egyedül a csatamezőn című kiállítás, amely a svéd diplomata tevékenységét mutatja be, s amely október 21-e után Szentpéterváron lesz látható.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.