Római hadsereg nyomai a Galileai-tó partján
2007. október 11. 13:00 Bernát Péter
Római katonai lábbelijétől, úgynevezett caligától származik az a lenyomat, amit Izraelben, az antik Hippos (Sussita) városánál folyó feltárások során találtak a régészek.
Korábban
Hippos városa fennállásának majd ezer éve alatt csaknem mindíg stratégiailag fontos helynek számított. A Galileai-tó fölé magasodó 350 méteres domb ugyanis kiválóan alkalmas arra, hogy onnan ellenőrizzék tó keleti oldalán, a Golán-fennsíkon haladó útvonalakat. Ezt az adottságot ismerte fel III. Antiokhosz szeleukida uralkodó is, aki i.e. 200 körül alapította városát a Palesztínába vezető hadiút mentén, amelynek ellenőrzése a Ptolemaida Egyiptommal folytatott álladó ellenségeskedés miatt volt fontos.
Az idei, immár nyolcadik ásatási szezonban a lábnyom mellett a falak vizsgálata is újdonságot hozott. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a déli falszakaszon ballistáknak és catapultoknak kialakított lőállások voltak, amik alátámasztják azokat az ókori leírásokat, melyek szerint a rómaiak nem csak erősségek ostromainál, hanem azok védelmében is széles körben alkalmazták a különböző fajta torziós elven működő hajítógépeket.
Hippos a bizánci korban hanyatlásnak indult, ami a 641-es arab hódítás után tovább folytatódott. Végül egy 749-ben bekövetkezett földrengés után már nem népesült be újra a város.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap