Hazatérnek Rómába az ókori műkincsek
2007. október 4. 11:00
Az olasz kormány és a kaliforniai J. Paul Getty Museum megállapodása alapján 40 ókori műremek kerül vissza Olaszországba; közülük kedden az első négy érkezett meg Itáliába.
Korábban
A közös nyilatkozat aláírása |
Az egyezség értelmében a szicíliai Morgantínán épült ókori görög templomból származó Afrodité-szobor 2010-ig a Getty Centerben marad. Rendezni kell még a többi között a görög Lüszipposz alkotásának tulajdonított, ifjú atlétát ábrázoló bronzszobor tulajdonjogi helyzetét.
Olaszország több éve indított kampányt annak érdekében, hogy a világ összes érintett múzeumától visszaszerezze azokat a műtárgyakat, amelyeket információi szerint titkos ásatások nyomán csempésztek ki az országból. 2005-ben Rómában per indult a Getty-múzeum antikvitás-részlegének volt vezetője, Marion True ellen. Bár bűnszövetkezetben való részvétellel és műtárgyak illegális külföldre juttatásával vádolták meg, az asszony még mindig tagad.
Maga a múzeum azt hangoztatta, hogy nem vásárolt olyan műtárgyakat, amelyekről tudta, hogy illegális ásatásból származnak, de elismerte, hogy 82 birtokában lévő műtárgy eredete "kétes".
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.