Maratoni műkincsvita Párizs és Athén között
2007. február 13. 11:00
"Maratoni" vita folyik Párizs és Athén között, amelynek tárgya egy több mint 2300 éves antik szobor, az i.e. 4. században élt Praxitelész görög szobrász iskolájának stílusában formált Maratoni fiú
Korábban
A Louvre annyira biztos volt abban, hogy kérésének megfelelően a görög nemzeti régészeti múzeum engedélyezi az előkelő ókori ifjút (epheboszt) ábrázoló bronzalkotás utazását, hogy már a kiállítás bejelentésekor, tavaly júniusban hírül adta, hogy a remekmű ott lesz a Praxitelész-ünnepen. A legfőbb görög régészeti hatóság, az Antikvitások Tanácsa (KASZ) januárban azonban úgy döntött, hogy tekintettel a szobor rendkívüli értékére és sérülékenységére, nem változtat az eddigi szabályon, amelynek értelmében az soha nem hagyhatja el a múzeumot. A görög fél egy másik, a Louvre által a kiállításra várt antik szobrocska kölcsönzését is visszautasította, hasonló okokból.
A Louvre csütörtökön "határozott megdöbbenésének" adott hangot a visszautasítás miatt, tekintettel arra, hogy - áll a közleményében - Athén már 2005 óta ismerte a kiállításra elkért művek listáját és már két ízben is "szóbeli hozzájárulását" adta. Csütörtökön este megszólalt maga Renaud Donnedieu de Vabres francia kulturális miniszter is, aki "igencsak sajnálatosnak" minősítette az elutasítást, sőt görög kollégáját, Georgiosz Vulgarakiszt felszólította, jelezze neki, "véglegesnek tekinti-e a döntést". Athén álláspontja szerint viszont Párizsnak tudnia kellett, hogy a szobor utazásáról csak a KASZ dönthet, és azt is, hogy a vitatott ephebosz az "elmozdíthatatlan" remekművek listáján szerepel.
A vita a megfigyelők szerint összefügg azzal, hogy Athén az utóbbi években erős kampányt indított külföldre került ókori művészeti kincseinek visszaszerzéséért. A legközismertebb az athéni Parthenon Londonban, a British Museumban látható frízeinek visszaszolgáltatására vonatkozó igénye. London hallani sem akar arról, hogy megváljon tőlük, Athén pedig arról, hogy feladja ezt a célját: legutóbb január 30-án az Akropolisz tövében 2500 görög iskolás formált élőláncot, hogy alátámassza az athéni igényt. Nagyobb sikerrel jártak a görögök a Los Angeles-i Getty múzeumnál, amely Athén követelésére nemrég visszaadott négy olyan remekművet, amelyet árveréseken vásárolt - ezek a görögök szerint csempészek útján jutottak külföldre.
Athén az ügyben azt is hangsúlyozza, hogy a Louvre március 23-án nyíló ókori parádéjára több más remekművet kikölcsönöztek a görög múzeumok, a Praxitelész kiállítás így is sikeres lesz. Sok megfigyelő pedig egyenesen úgy véli, hogy a hiányzó ifjúról kibontakozott polémia még több látogatót vonz majd a Louvre-ba, mint ha a Maratoni fiú "személyesen" is ott lenne a kiállításon.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.