Kirakatban a szocialista divat
2007. október 3. 09:00
A divat tudatos ellenzését, a munkászubbony és a traktoros ruha virágkorát követően az 1950-es évek második felétől újra előtérbe került a nők, kiváltképpen a dolgozó nők ízléses, csinos öltözködése.
Korábban
A korszak divatját diktáló állami intézmények kollekciói ékesen bizonyították itthon és külföldön is, hogy a vasfüggönyön túl is van módi, a `Pesti Nő` felveszi a versenyt párizsi riválisaival. A szocialista divat kirakatként szolgált a világ felé, éppúgy, mint honfitársaink számára. Eszközként használta a politikai vezetés arra, hogy elhitesse népgazdaságunk jól működik, fittyet hányva a panaszkönyvek bejegyzéseinek, és a kóros áruhiányról beszámoló belkereskedelmi jelentéseknek.
Divatbemutató a Május 1. ruhagyárban, 1960 |
Akkor is, ha éjszakánként a "második gazdaságban" kellett dolgozniuk, ha kurrens holmikat kellett csempészniük és vásárolniuk a feketepiacon, vagy éppen rokonoktól, ismerősöktől kapott csomagokból öltöztek, hovatovább a nyugatról, Amerikából, illetve itthon, a pult alól kapott anyagokból varrtak, vagy varrattak maguknak. A tárlat maga is egy kirakat, a téma egy szűk szegmensének felvillantása, ahol a fő rendezőelv az esztétikum és a látvány.
2005-2006 folyamán a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma jelentős hagyatékkal gazdagodott. Rákoskerti Judit, Ökrös Zsuzsa divattervező lánya, édesanyja életművének fennmaradt részét a texilgyűjteménynek ajándékozta. Ez az anyag jelentette a mostani kiállítás kiindulópontját. Ökrös Zsuzsa (1931-2005) életpályája időben és tartalmi szempontból is átöleli a szocialista divat korszakát. A látogatók válogatást láthatnak hagyatékából, továbbá a Kiscelli Múzeum fénykép- és textilgyűjteményének, textiladattárának, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum textilgyűjteményének anyagából. Mindezt divattervezőktől és magánemberektől kölcsönzött ruhák, viseleti kiegészítők és rajzok teszik teljessé.
Bemutató a nemzetközi divatkongresszus anyagából, 1960 |
A vitrinekben többek között az ötvenes évek ikonjává vált lódenkabát és micisapka, a hatvanas években oly sok vitát kiváltó zsákruha és miniszoknya, a hetvenes évek közkedvelt indiai ruhája és dzsörzé együttese, a Magyar Divat Intézet művészeinek egy menyasszonyi és egy csipke koktélruhája, Ökrös Zsuzsa Budaprintes anyagból készített fekete alapon fehér pixel mintás nyári ruhája, valamint Kádár Jánosné "Rotschild" kiskosztümje várja a látogatókat.
A kiállításhoz önálló honlap is készült, amelyen a látogatók betekintést nyernek a BTM Kiscelli Múzeumának gyűjteményeibe, feleleveníthetik a kiállításon látottakat, illetve személyes emlékeiket, melyeket elküldhetnek a múzeum számára. Az érdekes történeteket (egy-egy fotóval) havonta feltöltik a honlapra a "mindennapi történetek" menüpont alá. Hasonló rendszerben működik a honlapon keresztül az online ruhacímkegyűjtés, ahová várják a gardrób mélyén rejtőző korabeli ruhák, kiegészítők címkéinek fotóit. Az egyre bővülő anyagot az érdeklődők havonta frissítve tekinthetik meg a "felcímkézve" menüpont alatt.
A kiállítás megtekinthető: 2007. október 12-2008. január 14. (október 31-ig 10-18 óráig, november 1-jétől 10-16 óráig, kedden zárva)
A kiállítás helyszíne: Budapesti Történeti Múzeum. 1014 Budapest, Szent György tér 2.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 18:05
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap