Meghal Heltai Jenő író
2004. szeptember 13. 12:06
A magyar fővárosban született 1871. augusztus 11-én. Jogi pályára készült, de tanulmányait 1890-ben félbeszakítva hírlapíró lett. A Magyar Hírlap, a Pesti Napló, majd A Hét hasábjain ontotta a verseket, novellákat, krokikat, tárcákat, verses publicisztikákat. Sokáig élt Párizsban, Londonban, Bécsben, Berlinben, Konstantinápolyban. 1900-ban egy ideig a Vígszínház titkára, 1914-1918 között dramaturg igazgatója, 1918-tól az Athenaeum Könyvkiadó irodalmi igazgatója, 1929-től a Belvárosi, 1932-34-ben a Magyar Színház egyik igazgatója volt. A modern nagyvárosi élet franciásan könnyed verselőjeként tűnt fel, majd Kacsóh Pongrác János vitézéhez írt dalszövegeivel vált népszerűvé. Az operettek, bohózatok, karcolatok, novellák írásának a mestere volt, aki műveiben könnyedén alkalmazta a humoros, ironikus hangnemet, s a különböző találó jellem- és helyzetkomikumokat, de vidám alkotásaiban is mindig ott rejlett a társadalmi bírálat, a valós emberábrázolás igénye. Heltai kényelmesen `hordhatóvá tette` a magyar nyelvet mindenki számára, műveit szellemesen összetett egyszerűség jellemezte. Ő alkotta a mozi szavunkat. Ismertek Kató dalai, valamint A néma levente és az Ezerkettedik éjszaka című verses színművei. Jelentős műfordítói munkássága, amiért 1927-ben a francia Becsületrenddel jutalmazták, a Kossuth-díjat 1957-ben kapta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Nem tudta felszabadítani a Szentföldet a fegyvertelen gyermeksereg
- Vagyona miatt keverték rossz hírbe a szörnyetegnek tartott Báthory Erzsébetet
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon
- Máig nem derült fény arra, hogy ki és miért mérgezte gázzal a mattooni polgárokat
- Még mindig nem oldották fel a roswelli incidens aktáinak titkosítását
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 17:05
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 14:20
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon 11:20
- 11:20
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca 09:50
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap