Meghal Alonso Cano spanyol építész
2004. szeptember 13. 12:06
Cano Granadában született 1601. március 19-én. 1614-ben költözött Sevillába, ahol szobrászatot és festészetet tanult. 1637-ben párbaja miatt el kellett hagynia a várost, de Madridban elnyerte az udvar pártfogását, itt 1644-ig élt. Ekkor felesége megölésével gyanúsították, s ő Valenciába szökött. Később visszatért a fővárosba, s 1652-ben megkapta a granadai székesegyház kanonoki állását. 1656-ban méltatlan viselkedése miatt megfosztották hivatalától. Ezután a templom főépítészeként működött haláláig. Sevillai festményei, a Via Crucis, illetve a Borgia Szent Ferenc monumentálisak és merészek, míg madridi képei, köztük a Szent Izidor csodája már Velazquez munkásságát előlegezték meg. Jelentősek Granadában festett művei, különösen a Szűz Mária misztériumai a katedrálisban. Megemlítendők még a Halott Krisztus, a Madonna, valamint a Megfeszített Krisztus című festményei. Három bibliai tárgyú képe látható a budapesti Szépművészeti Múzeumban. Granadai tartózkodása idejéből több színes, fából faragott szobra maradt fenn. Legszebb a San Diego de Alcalá, mely az egyszerű kompozíció és a kifejezőerő remeke (V. Károly granadai palotáját díszítette). Fontos szobra még a Krisztus a keresztfán, a Szent Antal, karján a kis Jézussal és a Magdolna. Ő tervezte a granadai székesegyház homlokzatát, amelyet három óriási ívével a spanyol építészet egyik legeredetibb művének tekintenek. Az ő alkotása a sevillai kupolás Mária Magdolna templom is. Sokoldalúsága miatt spanyol Michelangelónak nevezik. Ő alkalmazta először az építészetben az oszlopok, pillérek törzsén fenn függő kartust, pajzsszerű keretet, amelyet a barokk és rokokó korban monogrammok vagy emblémák elhelyezésére alkalmaztak. Szülővárosában érte a halál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 17:05
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 14:20
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon 11:20
- 11:20
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca 09:50
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson 09:05
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója tegnap
- Winston Churchill ifjúkora tegnap