Megy a rendszer, jön a rendszer, majd megbolondul az ember
2007. szeptember 4. 14:00 Dombovári Ádám
A Napvilág Kiadó gondozásában megjelent kötet Horváth Julianna válogatásában 39 dokumentumot közöl a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár 1956-os röpiratgyűjteményéből.
Korábban
A rendezés alapelve a keletkezés időrendje volt, s ennek megfelelően kapták a sorszámot is. A kevésbé jól olvasható röplapokat nemcsak képi, hanem szöveges formában is közzétették. A kötetben egyébként helyet kaptak a november 4-i utáni konszolidációs politika mellett agitáló, a humor eszközeit használó kormánypárt röplapok is.
Minden dokumentumnál feltüntetik a pontos levéltári jelzetet, az irattani meghatározást, adott esetben az őrzési helyet, a röplapra utólag ráírt kézírásos megjegyzéseket, a szövegváltozatok lelőhelyeit, s az első forrásközlés esetleges bibliográfiai adatait is. A röplapokat rövid kommentárok kísérik, amelyekben azok tartalmához vagy keletkezésükhöz, utóéletükhöz fűződő információkat találunk.
A gúnyos, szarkasztikus röplapok korhangulatot tükröző, a történeti események megértésében játszott - figyelmen kívül nem hagyható - funkcióját Farkasházy Tivadar előszava hivatott a laikus közönség előtt is bizonyítani, népszerűsíteni: "a 20. század borzalmai, értelmetlensége a szatíra, a groteszk és az abszurd eszközeivel írható le a legjobban, miközben a humor - átmenetileg - fel is szabadítja mesélőjét és hallgatóját".
Horváth Julianna bevezetőjében néhány konkrét bírósági eset segítségével ad áttekintést a röplapok változatos előállítási módjairól és terjesztéséről (házfalak, levélterjesztés), s mindennek veszélyes voltáról is. Ezt az iratanyag sajtó alá rendezésének nehézségei követik: például a készítő személyének és a keltezésnek a hiánya, a keletkezés körülményei, a sokszorosítás menete és az így keletkezett eltérő szövegvariánsok mind komoly forráskritika alkalmazását tették szükségessé. A kötethez annotált névmutató és rövidítésjegyzék is készült.
"Megy a rendszer, jön a rendszer, majd megbolondul az ember..." '56 röplaphumora. Szerk.: Horváth Julianna. Napvilág, Bp., 2006. 112 o.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban](/ih0Ax/label/.cut-640x400/763.jpg)
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Különleges fényművészeti installációval várják az érdeklődőket az inonati hőerőmű területén 11:20
- Nehézkes indulása ellenére a mai napig töretlen népszerűségnek örvend Disneyland 09:50
- Szülei szándékai ellenére eredetileg szobrásznak készült Donald Sutherland 09:05
- A háború után felmentették a kollaborációs vádak alól Herbert von Karajant tegnap
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét tegnap
- Folkfesztivállal és palóc búcsúval várják az érdeklődőket Balassagyarmaton tegnap
- Naptejjel kenték be magukat az atombomba fejlesztői a robbantás előtt tegnap
- A legenda szerint Kossuth Lajost is ki akarta rabolni Rózsa Sándor tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/9638e9fd92c4b7face522895ec1c9c07.jpg)