Újraírják Székesfehérvár történetét
2007. augusztus 31. 09:00
Római kori település emlékei kerültek elő Székesfehérváron; a feltárás eredményei alapján újra kell "írni" a város kétezer évvel ezelőtti történetét - jelentette be az ásatást végző régész.
Korábban
Mivel a feltárás területe évszázadokig kiváló agyagnyerő hely volt, nagy valószínűséggel a térség falakkal körülvett, római kori kerámiaközpontjának emlékeire bukkantak. Erre a feltárás során felszínre került nagy mennyiségű kerámiatárgyból, s égetőkemencék maradványaiból következtetnek a kutatók. Nézze meg a feltárás képeit!
A leletek alapján bizonyos, hogy a településen a feltehetően rabszolgaként odahurcolt kelta lakosokat dolgoztatták a rómaiak. A két népesség hasonló `együtt munkálkodására` a pannóniai régióban kevés példa akadt - hangsúlyozta Prander Péter.
A feltárást szeptember 30-ig kell befejezni, mivel a területen üzletház épül. A jövendő létesítmény területénél azonban jóval nagyobb részt kell még kibontani ahhoz, hogy a föld mélyén rejtőző valamennyi leletet felszínre tudják hozni. Az előkerült maradványokat később szeretnék majd bemutathatóvá tenni - mondta a régész.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap