Halálsugáron dolgoztak a szovjet feltalálók
2007. augusztus 16. 10:00
Élete utolsó éveiben Guglielmo Marconi (1874-1937) a híres feltaláló elmesélte, hogy olyan kutatásokat végzett, amelyeket az újságok "a halál sugaraként" mutattak be.
Korábban
A szovjet kormány 1935-ben hozta létre az NII-9 intézetet, amelynek az volt a feladata, hogy megfejtsék: miként lehet stabilizálni az elektromágneses hullámok generátorainak frekvenciáit. Ezek lettek volna a `halálsugarak`, amelyekkel Marconi is foglalkozott.
Marconi egy kevésbé halálos eszközzel |
Az NII-9 munkatársai 1936-ban még megterveztek egy Buran névre keresztelt, 10-11 km hatósugarú kísérleti radart, de ez már nem segített rajtuk. 1937-ben letartóztatták és csak két év múlva, kevéssel a második világháború előtt engedték őket szabadon. Eredményeik azonban nem vesztek kárba, a magas frekvenciájú hullámok generátorait a radar megvalósításához, rádió-bemérésre és fémek edzésére használták fel.
A sors iróniája, hogy 1936-ban egy másik kutató, Jurij Kobzarjov, aki megtagadta, hogy részt vegyen az NII-9 munkájában, sikeresen tervezett egy olyan radarállomást, a Redut, amely 50-95 km távolságból jelezte a repülők közeledését. Ő 1940-ben Sztálin-díjat kapott munkájáért - idézte az orosz tanulmányt a Corriere della Sera című olasz napilap.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.