Elmebeteg találmányok nyomában
2007. augusztus 14. 18:09
1865 és 1900 között három folyóirat, a holland De Natuur, az amerikai The Scientific American és a francia La Nature rendszeresen tudósított a világ legújabb találmányairól.
Korábban
A velocipéd - bár még maga sem volt tökéletes - létrejöttekor a habókos feltalálókat is megihlette. 1888-ban Radin úr, a francia csodabogár - aki hátrafele gyalogló bajnokságot rendezett a Szajna mentén - egy gömb alakú, monumentális szerkezettel jelent meg Párizs főutcáján. Képzeljünk el egy hatalmas, átlátszó gumilabdát, amelynek átmérője úgy két méter, éppen akkora, hogy egy felnőtt ember kényelmesen kifér rajta.
A nyílást ajtó zárja, hogy ha a masina beindul, az odabent tartózkodó ki ne pottyanjon belőle. Odabent keresztben egy vastengely húzódik, közepén csésze alakú üléssel. A tengely végeit golyóscsapágy szorítja a gömb falához. A velocipédista kinyitja a járgány ajtaját, miközben valaki egyhelyben tartja a járművet. Ez nagyon fontos, hiszen a gömböt kívülről semmi nem rögzíti a talajhoz.
A velocipédista tehát helyet foglal, megragadja a tengelyt, miközben előrenyújtott lábát a gömb falának veti. Egyik kezével bezárja az ajtót, majd ültében néhány lépést tesz, s a velocipéd már indul is. Ha jobbra, vagy balra kanyarodna, akkor elég a megfelelő irányba fordulni - s a csodajármű máris engedelmeskedik neki. Ha fékezni akar, egyik lábát kinyújtja, talpát odaszorítja, ahol a velocipéd érintkezik a földdel - és a súrlódás a gömböt azonnal lefékezi.
Radin úr azt állította, a gömbvelocipéd a vízen is jár: a sofőr a folyó partjára lavírozza, nagy lendületet vesz, éppen akkorát, amekkora a gömböt a vízbe taszítja. A gömb pedig lebeg a vízen, pörög-forog, halad, s végül a partra vetődik. A konstruktőre így képzelte el. De Radin úr a vízpróbát nem bírta ki. Mintegy félórányi forgástól-pörgéstől olyan rosszul lett, hogy hetekig ki sem kelt az ágyából.
A cikk teljes terjedelmében a 2007. évfolyam augusztusi számában olvasható!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.