A szovjet államvédelem is használta a buchenwaldi tábort
2007. július 16. 16:00
Korábban
Az NKVD táboraként élt tovább
A táborba került zsidó (mintegy 15 ezer Magyarországról), jehovista, köztörvényes bűnöző, homoszexuális, szövetséges és szovjet hadifogoly (utóbbiakat szinte kivétel nélkül agyonlőtték) és igen nagy számban politikai foglyok (legtöbbjük túlélte a háborút). A táborban raboskodott Ernst Thälmann német kommunista vezető, Bruno Bettelheim pszichológus, Léon Blum volt francia kormányfő, a Nobel-békedíjas Elie Wiesel, továbbá Jorge Semprun író és az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre.A tábort a nácik 1945. április 8-án részlegesen kiürítették. Az evakuálást nem tudták befejezni, mert a foglyok fellázadtak, így már ők fogadták április 11-én az amerikai hadsereget. Buchenwald gyászos története azonban nem ért véget: a szovjet megszállási övezetbe került tábort nem szüntették meg, hanem 1945 augusztusától 1950-ig az NKVD, a szovjet államvédelmi hatóság működtette. Főként háborús bűnösöket tartottak itt fogva, de kisebb számban kerültek közéjük ártatlanul feljelentett, tévesen azonosított emberek és a kialakuló kommunista rendszer ellenségei is. Hivatalos szovjet adatok szerint 28 ezer foglyot őriztek itt, közülük 7113 halt meg.
Buchenwald területén 1958 óta múzeum és emlékhely található.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Megoldódott a baljós próféciákat tartalmazó 4000 éves agyagtáblák rejtélye
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.