Vágóhíd alatt volt Dombóvár bronzkori települése
2007. június 27. 16:00
Csaknem ötezer éves falu maradványaira bukkantak a Tolna megyei muzeológusok Dombóváron, a volt vágóhíd helyén zajló építkezés miatti tereprendezés során - tájékoztatott a Wosinsky Mór Múzeum igazgatója.
Korábban
A régészeti feltárást vezető főmuzeológus, Szabó Géza régész az MTI-nek elmondta: mintegy 4800 évesre becsülik az előkerült déli, dél-keleti fekvésű település maradványait, a házakat, a gabonatároló vermeket, a kerámia leleteket, a települést bekerítő árkokat.
Az anyag jelentőségét az adja, hogy Magyarországon eddig a kora bronzkorból származó, jellegzetes, kétszer két méteres veremszerű házakból csak egy-egy került elő, itt azonban lehetőség nyílik arra, hogy a település szerkezetét is vizsgálják - mondta a régész. Mindemellett vaskorból származó anyag, illetőleg egy Árpád-kori településrészlet leletanyaga is előkerült - fűzte hozzá.
A régész szerint a feltárás további érdekessége, hogy több, csontvázakat és hamvakat rejtő sírra is rábukkantak; jellegzetes, 12 méter átmérőjű, szabályos kör alakú árkokra, amelyek középpontjában sírok vannak. A feltárást mintegy 18 ezer négyzetméternyi területen végzik, amelynek szinte minden négyzetméterén találtak valamilyen leletet.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tömegesen csatlakoztak a szegény vidékiek a mexikói forradalomhoz az óriási adóterhek miatt tegnap
- Első látásra isteneknek hitték az aztékok a hódító spanyolokat tegnap
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas tegnap
- A magyar főváros az árvíz ellen: így öntötte el a Duna a múltban Budapestet tegnap
- Titkos diplomáciai küldetésen is részt vett a Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert tegnap
- A jugoszláv vasútnál is dolgozott, mielőtt színész lett Peter Falk tegnap
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója 2024.09.15.
- Hatalmas reklámkampánnyal népszerűsítette az első angliai hőlégballonos repülést Lunardi 2024.09.15.