A Duna területén laktak a bronzkori szekszárdiak
2007. március 19. 10:15
A szakemberek több ezer évvel ezelőtti település nyomaira bukkantak az egykor a Duna által járt részen, a méteres iszapréteg alatt.
Korábban
A feltárást vezető főmuzeológus, Szabó Géza elmondta: a földmunkák során 2200-2300 éves kelta települést és 2800 éves, kora vaskori falu részleteit tárták fel. Ami a legnagyobb meglepetést okozta: a középső bronzkorból, az úgynevezett mészbetétes edények népének kultúrájából egy település és temető nyomai kerültek elő.
A régész szerint a most talált település szokatlan helyének az a magyarázata, hogy a ma is tapasztalható klímaváltozáshoz hasonlók évezredekkel ezelőtt is voltak. Így a bronzkorban, a kora vaskorban, a kelta időszakban bekövetkezett egy száraz periódus, akkor éltek itt - mint a leletek mutatják - szántóföldi műveléssel, istállózós állattartással foglalkozó emberek.
Később a Duna a nyomokat méteres iszappal borította. Most olyan, úgynevezett szórt-hamvasztásos sírokat is feltártak, amelyekben harmincnál több edényt találtak. Az eddig ismert sírokban csak 8-10 edény volt, a hajdani szokások szerint a túlvilági útra ételt, italt, fegyvert, ékszert helyeztek az elhunyt hamvai mellé.
Gaál Attila, a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum igazgatója az MTI-nek elmondta: a leletmentést a helyszínen segítik a restaurátorok, mert a talajvíz áztatta edénydarabokat mielőbb össze kell illeszteni. A tervek szerint a most folyó ásatások legértékesebb, legérdekesebb leleteit időszaki kiállításon mutatják majd be.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Winston Churchill ifjúkora
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- Váratlan események sorának köszönhetően került a trónra II. Erzsébet
- Taktikai hibát követhettek el a németek az angliai csata során
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Az éhezéssel és a betegségekkel is szembe kellett néznie a brit katonáknak Burmában
- A paparazzikat és a hercegné sofőrjét tették felelőssé a Diana halálát okozó balesetért
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.