Fegyverszilánkot találtak a bálnamatuzsálemben
2007. június 15. 09:00
Az 1880-as években készült, késleltetett robbanású szigony szilánkját találták meg az alaszkai eszkimó halászok egy grönlandi bálnában, amelyet a múlt hónapban fogtak ki.
Korábban
`Szokatlan, hogy ilyen régi dolgokat találjunk bálnákban, és az alakjáról azonnal tudtam, hogy ez igazán régi` - mondta Craig George biológus, aki a régióbeli vadon élő állatok hivatalának munkatársa. A felfedezés egyben megerősíti az eszkimóktól és korábbi kutatásokból származó tapasztalatokat, hogy a bálnák akár két emberöltőt is megélhetnek. Egyes szakértői vélekedések szerint létezhet közel 200 éves bálna is.
A tudósok azt feltételezik, hogy az állat egyéves lehetett, amikor a késleltetett robbanásra beállított szigonnyal eltalálták - erre az utal, hogy hagyták elúszni a halászok, akik csak a borjakat engedik el. A 12,7 centiméter nagyságú szilánkot a tudományos vizsgálatot követően az alaszkai Barrow település inupiat helytörténeti központjában állítják majd ki.
A bálnavadászat az alaszkai eszkimók fontos élelemforrása, amelyet azonban szigorúan ellenőriz a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság. A kifogható bálnák számát a közelmúltban újra felülbírálták, s 10 alaszkai falunak 255 bálna kifogását engedélyezték öt év alatt - írta az AP hírügynökség.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.