Botticelli-freskóra bukkantak Esztergomban
2007. június 8. 12:30
Botticellinek tulajdonított, eddig ismeretlen egészalakos freskót tártak fel az esztergomi várban, mely a négy reneszánsz erény közül a mértékletességet ábrázolja.
Korábban
Ember a mértékletesség mögött
Két kiváló magyar restaurátor és művészettörténész, Prokopp Mária és Wierdl Zsuzsanna sokéves munkájának eredményeként bizonyosodott be, hogy az esztergomi királyi palota egyik évszázadokkal ezelőtt összomlott épületében a korai reneszánsz egyik legjelesebb képviselője, Botticelli egyik fiatalkori műve található.
A magyar királyok egykori székhelyén, Esztergomban az 1400-as évek második felében működött a reneszánsz kultúra egyik legjelentősebb közép-európai központja: Vitéz János érsek udvara. Mátyás király egykori nevelője korábban a nagyváradi püspökséget vezette, majd 1465-72 között élt Esztergomban és állt a magyar egyház élén. A szoros itáliai kapcsolatokkal rendelkező, nagy műveltségű humanista főpap a művészetek és a tudományok értő mecénása volt. Híres könyvtárának is helyet adó dolgozószobája azonban áldozatul esett az 1543-1683 között dúló török ostromoknak. Csaknem 340 éven keresztül föld és törmelék borította, mert a palota leomló felsőbb emeletei betemették.
A Mértékletesség balról a második |
Az 1938-ban kezdett helyreállítási munkákatokat később újabb beavatkozások követték egészen a legutóbbi, az 1970-es években végzett felületkezelésig. Wierdl Zsuzsanna 2000-ben kapott megbízást az esztergomi Királyi Palota freskóinak újabb kutatására, restaurálására. Az ő kezdeményezésére próbálták ki a világon elsőként ezeken a freskókon a hollandiai Musis cég számítógépes rétegvizsgálati módszerét. A hét különböző hullámhosszon működő kamera képes megmutatni az emberi szem számára láthatatlan rétegeket is.
Így fedezték fel, hogy a Mértékletesség fejének vázlatát rövid idő - akár percek - alatt kellett, hogy megrajzolja a művész. E vonalak a reneszánsz művészet egyik legjelentősebb óriásának alkotásaival mutatnak szoros rokonságot - aki nem más, mint Sandro Botticelli. Botticelli nőalakjai közismerten hasonlítanak egymásra, sok rajtuk az azonos, jól felismerhető, karakteres elem. A Mértékletesség szembetűnő rajzi hasonlatosságokat mutat a húsz évvel későbbi, nevezetes női fejek vonalvezetésével, például a talán legismertebb Botticelli alkotás, a Vénusz fejvonalával.
Kérdés azonban, hogy hogyan kerülhetett Botticelli Esztergomba? Alessandro Mariano de Filipepi valamikor 1444-45 táján születhetett Firenzében. Apja a kezdetben aranyműves-ötvösséggel foglalkozó fiút az 1460-as évek elején adta be Lippihez tanulni, és valószínűleg 1467-ig dolgozott nála. Társaitól itt kapta a "Botticelli" (hordócska) ragadványnevet, amelyről világhírű lett. A mester néhány év elteltével olyan tehetségű tanítványokkal, mint Botticelli, megtehette azt is, hogy maga csak kijelölte a helyszínen a munka főbb irányait, a kidolgozást azután teljesen rábízta fiatal munkatársaira.
A történeti körülmények, az alapozó aláfestés módszerének használatában megfigyelhető módszertani párhuzamok, a nőalakok megformálásának és szellemiségének feltűnő hasonlósága, a végső forma megtalálásához vezető próbák, kisérletek használati módjának hasonlósága, a mű alkotása során, illetve a tágabb környezetében megfigyelt, jól dokumentálható rajzkényszer és játékosság, továbbá a bekarcolt aláírás értelmezése alapján Sandro Botticelli ifjúkori (talán első önálló) művének tekinthetjük az Esztergomban található falfestményt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója
- Annyira elégedetlen volt, hogy széttépte első New York-i szerződését Maria Callas
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.