Megkezdték az Uffizi felújítását
2007. február 5. 09:30
Negyven éve esedékes átalakítások kezdődnek a firenzei Uffizi képtárban, és a munkálatok 4-5 évig is eltarthatnak - jelentette be az olasz műemlékvédelmi hatóság.
Korábban
A 2007-re várható kétmillió látogatónak fel kell készülnie arra, hogy az Uffizi hol egyik, hol másik részét találja majd zárva. Az átalakításokra azért van szükség, mert már kevésnek bizonyulnak a kiállító termek, felújításra szorul az elektromos és a vízvezetékrendszer, modernizálni kell a szolgáltatásokat - írta a Corriere della Sera című olasz napilap.
Ilyen lesz az új bejárat, Arata Isozaki terve |
A program legvitatottabb pontjai a lépcsők és a liftek. A keleti részben megépítendő lépcső miatt le kell ugyanis bontani San Pier Scheraggio régi templomát, amelyet még Dante és Boccaccio is látogatott. A nyugati szárnyon a lift miatt pedig hozzá kell nyúlni a Lanzi galériához. Ellenőrizni kell a falak alapjait is. Ezen kívül azt tervezik, hogy a híres szalonok falát az eddigi hagyományos fehér helyett égszínkékre festik.
A munkálatok befejezése után a múzeum területe a jelenlegi 8100 négyzetméterről 12900-ra emelkedik.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![nácik](/ih0Ax/label/.cut-640x400/206.jpg)
nácik
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Hitler legrégebbi harcostársa volt a hosszú kések éjszakájának fő célpontja
- Kegyvesztése után az amerikaiaknál lelt menedékre Hitler közeli barátja
- Nem állt meg az élet Franciaországban a német megszállás után
- Több mint fél évszázad után derült fény a híres fotó főszereplőjének kilétére
- Nem kegyelmeztek senkinek a német katonák a francia faluban
- Madárlakhoz hasonlították az első elektromos árammal működő közlekedési lámpát tegnap
- Három különböző arcot is kapott a rejtélyes körülmények között elhunyt Tutanhamon tegnap
- A közép-európai összefogás jelentős példáját adta Hunyadi János életműve tegnap
- Nem tiltakoztak a nyugati hatalmak Lengyelország legelső felosztása ellen tegnap
- Az arisztokraták is a köznéppel együtt mulattak a régi Városligetben tegnap
- A magyar király mellett még két másik uralkodó is részt vett a gellérthegyi csillagda felavatásán tegnap
- Felolvasó estekkel és borkóstolókkal várják az érdeklődőket az 52. Tokaji Írótáborban tegnap
- A roma holokauszt 80. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést tegnap