Légszennyezés miatt sárgul a londoni Tower
2007. május 31. 11:00
Egy új tanulmány szerint a légszennyezés tehet arról, hogy a szigetország egyik ikonikus jelképe hamarosan teljesen sárgásbarna színt kap.
Korábban
Hófehérből szépia |
A kémikus szerint azonban a következő 20 év során a folyamat felgyorsulhat, így az emberek a fehér torony helyett akkor majd egy sárgásbarna épületet látnak. A változás megelőzésére a szakértők elsőként a légszennyezéstől nem érintett kövek eredeti színét állapították meg, ahol a színváltozás részleteire is fényt derítettek. A köveket ugyanis a fák évgyűrűihez hasonlóan elemezték, és az eljárással sikeresen vázolták fel London légszennyezésének több évszázados történetét, az egyszerű tüzektől a petróleumlámpákig és a hibrid autókig.
Amikor még hófehér volt |
A tisztítási technika intenzív alkalmazása azonban a köveket is tönkreteheti. A szakértők szerint ezért "nem múltjuktól akarjuk megtisztítani az épületeket, és azt sem akarjuk, hogy színt váltsanak, hanem csak az elkövetkező változásokat szeretnénk megelőzni, és azokat elfogadható szinten tartani".
A tanulmány az Environmental Science and Technology című folyóirat legújabb számában jelent meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Súlyosan károsította a kilélegzett szén-dioxid és a mesterséges világítás a lascaux-i barlangrajzokat
- Ragadozó állatok által elejtett prédák maradványaival táplálkozhatott Samu
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.