Kalandozások Pannóniában: a limes világörökségi védelme
2007. május 7. 15:00
Korábban
Problematikus megvalósítás
2001-ben kezdődött meg az egykori Római Birodalom határterületét magába foglaló európai országok szakmai együttműködése, melyhez később a Közel-Kelet és Afrika államai is csatlakoztak. A magyarországi jelölés elkészítése szempontjából 2003-ban az ún. Pozsonyi Csoport megalakulása volt fontos. Több konferencia és szakmai vita eredményeként 2004-ben a Koblenzi Deklarációban meghatározták a Római Birodalom határát: ennek eredményeként a ripa a korábbi határvonal helyett egy 5-10 km széles frontvonal lett, amely Traianustól Septimus Severusig (98-211) működött.
Ahhoz, hogy nálunk a jelölésből tényleges világörökségi helyszín legyen, komoly összefogásra lenne szükség a szakmai, állami szervezetek, önkormányzatok és a civil szféra között - hívják fel a figyelmet a szakértők. Jelenleg a pályázat kidolgozásában és előkészítésében múzeumok, régészek és egyetemek vesznek részt; a készülő régészeti-térinformatikai adatbázis, az egész témát átölelő-bemutató könyv és az Aquincumban rendezendő kiállítás mellett azonban további terepbejárásokra és kutatásokra is szükség lenne. Az egybehangzó vélemények szerint azonban tényleges eredményt csak hathatós állami program beindításával lehet elérni.
A programot jelenleg a Kultúra 2000 nevet viselő pályázatból finanszírozzák, de ez nem fedezi a szükséges tudományos dokumentációk, virtuális rekonstrukciók, a további kutatások, konzerválások költségeit. Eközben persze a közpénzből létrehozott adatbázisokból még a szakma számára is csak piaci alapon lehet információkhoz jutni (térképek, tulajdoni lapok, stb.). A pályázatban résztvevő mintegy 280 lelőhely (civil részek nélküli) 80 önkormányzatot érint, ám a határ már említett kitolásával ez a szám még tovább növekedhet.
Éppen ezért lenne szükség egy helyszínkezelő menedzsment kialakítására, amely összehangolná az egyes intézmények, szervezetek, önkormányzatok, civilek munkáját, kidolgozná a látványosságokra épülő kulturális útvonal filozófiáját, árnyalva ezzel azt a tényt, hogy a védettséggel érintett terület kötöttebb felhasználást jelent a későbbiekben - emlékeztetnek a projektben érdekelt szervezetek.
Web: www.lugio.hu, www.ripapannonica.hu
Blog: romaikor.blogter.hu
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- Pokoli kínokat szenvedhettek el a Vezúv lábánál élő Pompeii lakói
- Az éghajlatváltozás és a kereskedelem átrendeződése idézte elő az ókori Irán városainak bukását
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.